Ugrás a tartalomra

Belátható időn belül újul meg az Avasi kilátó

Létrehozva
Jövőre lesz 60 éve, hogy átadták Miskolc jelképét a közönségnek. 2023-ban nemcsak az épület, hanem annak környezete is megszépül. A Horváth-tetőn megépült játszótér és szabadidőpark népszerűsége is mutatja, beérik a sok-sok munkaóra, amit a beruházás tervezésével és kivitelezésével eltöltöttek.
Kép
Korábbi látványtervek I.

Hetek vannak már csak hátra, és minden jel szerint megkezdődhet majd a város egyik leghíresebb épületének a felújítása, amely közvetlen környezetét is érinti - tudtuk meg Miklós Viktortól, a polgármesteri hivatal pályázati főosztályának vezetőjétől.

Az elmúlt hónapokban lezajlott a közbeszerzési eljárás, néhány napja beérkeztek a végső ajánlatok is – adja hírül a városháza közleménye. A döntés még idén megtörténhet, azt követően egy rövid engedélyeztetési eljárás veszi kezdetét, de ha minden rendben lesz, akár már január végén megindulhat a munka.

A kilátó modern külsőt kap, épül egy körsétány is, az első emeleti teraszról továbbra is körpanoráma mutatja meg a várost, a jelenlegi kávézó pedig csupa üvegfalból áll majd, így a turisták és természetesen a városlakók is megcsodálhatják Miskolcot. Külön hangsúlyt fektetettek a tervezés során arra, hogy milyen fényben ragyog majd esténként a kilátó, amit energiatakarékos LED-lámpákkal oldanak majd meg.

Sőt! Egy finoman áttetsző háló is lesz az épületen, amelyen fényjátékot és akár animációt is lehet nézni. Az összes ajtót, ablakot és valamennyi vezetéket lecserélik, korszerűsítik az energiaellátó rendszereket, új padlót kap a terasz és a lépcsősor is meg fog újulni.

Kép
II.

A rekonstrukció végéhez közeledve indul meg az odavezető út és a parkoló megújítása is.

“Addig soktonnás munkagépek dolgoznak a területen, értelmetlen lenne előtte rendbe rakni a közlekedőutakat” - mondta Miklós Viktor, aki hozzátette: a munka ideje alatt alternatív útvonalon lehet majd megközelíteni a Horváth-tetőt, erről természetesen idejében tájékoztatják majd a közvéleményt.

A tervek szerint jövő ilyenkor már a teljesen megújult Avasi kilátó köszönti 2023 karácsonyát és szilveszterét. A kilátó helyén egyébként már 1906-ban állt egy torony, amit II. Rákóczi Ferenc tiszteletére emeltek, egy évvel később azonban lebontották. 1934-ben elkészült a második torony is, amit viszont az 1956-os forradalom sodort el. A harmadik, ami a mostani, 1963. augusztus 20-ára készült el.

Ez is érdekelhet

Miskolc vallási története
MiskolcKultúraEgyház
Városunk történetét nemcsak a híres épületek, a nevezetes személyek és a nagy történelmi események formálták. A különböző vallási közösségek is évszázadokon keresztül alakították Miskolc arculatát. Ha meg akarjuk érteni városunk múltját, érdemes a templomok és az egykori közösségek történetét is megismernünk.
Mutatjuk, hol érdemes óvatosabban közlekedni szerda reggel
Miskolc
A Magyar Közút, a Miskolci Városgazda és az ÉRV kollégái több ponton hibaelhárítást és útfelújítást végeznek a városban, ezért kérik a közlekedőktől, hogy odafigyelve haladjanak útjukon.
Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.