Ugrás a tartalomra

Belül a bor, kívül a nemes szándék festette 

Létrehozva
Bemutatták a „Festett hordó, mint utcabútor” című pályázat keretében készült alkotásokat a Tudomány és Technika Háza előtti parkban szombat délután.
Preview Image
Az eseményen megjelent Veres Pál polgármester, de fellépett a Perecesi Bányász Fúvószenekar és a Miskolci Pincék Dalárdája is | Képgaléria: Juhász Ákos

Eredetileg az Avasi Borangolással szerették volna egybekötni, ám végül advent alatt is sokak érdeklődését keltette fel az Avasi Borút Egyesület és az Életfa Alapítvány által megrendezett akció. Utóbbi kuratóriumi tagja, Jacsó Pál elárulta: az első festett hordó Sándor Zsolt pincéjében állt. Mígnem egy pár esztendeje elnyert pályázat keretében lehetőségük nyílt a formabontó produktumok számát gyarapítani. 

Habár bőséggel érik őket használt hordókra vonatkozó felajánlások, mégis szeretnének újakat is beszerezni, hogy belső térben is el tudják azokat helyezni – például: bankokban, kórházakban vagy önkormányzatokban. (Mint megtudtuk: a használt hordók kimosása ugyanis nem garantálja a muslicainvázió kiküszöbölését.) 

Kép
Tervük, hogy majd cégekkel "fogadtassák örökbe” a hordókat, ezzel is minél többeket mozdítva a jótékonykodás irányába 

- Összegyűjtöttük az avasi boros gazdák hordóit, melyeket a Szimbiózis Alapítvány, a Miskolci Nagycsaládosok Egyesülete, a hernádkaki SPriNt Tanoda és a Munkácsy Mihály Általános Iskola tanulói festettek meg, illetve az Egy Jó Dolog Egyesület is segített benne. Így biztosított itt számunkra helyet Hajdú László, a Tudomány és Technika Házának többségi tulajdonosa, aki rendbe hozta ezt a parkot – mesélte Jacsó Pál. Hozzátette: a hordók egy része mindenképp a parkban marad, azonban az Avashoz kötődő, a Munkácsy diákjai által készített darabokat egyfajta adománygyűjtő nagykövetként kívánják hasznosítani. 

Ez is érdekelhet

Két érem a háromtusa országos bajnokságról
MiskolcSport
A Miskolci Sportiskola öttusa szakosztályának két növendéke is dobogóra állhatott.
Bővül a város térfigyelő kamerarendszere
Miskolc
A település közbiztonságának erősítése, a közterületek biztonságának fenntartása és a lakosság biztonságérzetének javítása érdekében tovább bővül a város közterületi térfigyelő kamerarendszere.
Petíció indult a papszeri öregmúzeum megmentéséért
Miskolc
Fedor Vilmos, a Szinva Örökség Napok alapítója, Miskolc díszpolgára a csütörtöki közgyűlés kezdete előtt kért szót, hogy bemutassa a „Mentsük meg a papszeri öregmúzeumot!” elnevezésű kezdeményezést. Felszólalásában Miskolc egyik legjelentősebb műemlékének megmentéséhez kért támogatást.
Képgaléria
Fehér bot világnapja a Szentpáliban
Szemkötőt kaptak a jövő pincérei – különleges órát tartottak a Szentpáliban
MiskolcÉletmódEgészség
A Fehér Bot Nemzetközi Világnapja alkalmából a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány munkatársai meglátogatták a Miskolci SZC Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Szakképző Iskolát. A 11. évfolyamos pincér tanulóknak való gyakorlatokat mutattak be, emellett kipróbálták, hogy milyen vakon közlekedni.