Ugrás a tartalomra

Belvárosi fesztivállal ünnepli idén a város március 15-ét

Létrehozva
Március 13-14-én “Szabad Miskolcz” néven zenével, történelmi játékokkal, ételekkel és italokkal várja a kicsiket és a nagyokat Miskolc belvárosa - írja közleményében az önkormányzat. 
Kép
Fotó: Facebook

Miskolc város vezetése közös élménnyé szeretné tenni a magyar szabadság legszebb ünnepét, éppen ezért rendhagyó programokat szerveznek a március 15-i ünnepségek előtti két napra. 

Ahogy a közlemény fogalmaz: “Március 13-14-én a Szent István téren, a Városház téren és az Erzsébet téren zajló programokon főszerepet kapnak a történelmi játékok, a zene és a gasztronómia. Március 15-én a hivatalos programon túlmenően 10.00-től 16.00 óráig Családi nap lesz a Szent István téren: hagyományőrző, népi és ügyességi játékok, mesterség- és tábori élet bemutató, íjászat, történelmi foglalkoztató, kézműves vásár és játszóház.”

A városháza sajtóosztálya azt ígérte, a programokról rövidesen részletes tájékoztatást adnak. 

A Szabad Miskolcz esemény Facebook-oldalán a szervezők azt írják: 

“Vannak örök értékeink, amiken nem változtattak a századok, a kurzusok, a győzelmek és a vereségek. Olyan értékeink, amiket csak megerősítettek hőseink tragédiái és, ha el akarták őket venni tőlünk. 

Értékek, amik mindannyiunkban élnek születésünktől fogva. 

Legyen béke, szabadság és egyetértés!
Legyen egyenlőség szabadság és testvériség!

Emlékezzünk együtt 1848 tavaszára!

Legyen újra tavasz!
Legyünk újra szabadok!
Legyünk újra együtt!

LEGYEN SZABAD MISKOLCZ!” 

A programokról a Minap is részletesen beszámol majd.

Ez is érdekelhet

Michael Bublé nyomában, három és fél oktávon át – új feldolgozással jelentkezik Gedeon András
SzabadidőMiskolcBelföld
Három és fél oktáv, egyetlen énekes: Gedeon András a cappella dolgozta fel a Feeling Goodot.
Nem csak a kilométerek számítanak – a Cserehátot is bejárhatjuk a Kéktúrázás Napján
SzabadidőMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségKörnyezet
Október 10-én ismét egyszerre indul útnak több ezer túrázó az ország különböző pontjain. A Kéktúrázás Napján Petrovics Edina a Cserehátban, Rakacaszend és Felsővadász között vezeti a csapatát – egy 15,3 kilométeres, őszi túrán, ahol a táj mellett a vidék története is fontos szerepet kap.
Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.