Ugrás a tartalomra

Bemutatta jelöltjeit a Függetlenek SZIVE

Létrehozva
A Varga Andrea jelenlegi alpolgármester mögé beállt pártok és civil szervezetek minden miskolci választókerületben állítottak jelöltet.

Kép
Fotó: Osztie Tibor

Mind a tizennyolc miskolci önkormányzati választókerületben indít jelölteket a Függetlenek a Szinva Városáért Egyesület, a Jobbik-Konzervatívok, a Momentum, a Helyi Civilek Szövetsége és a Mindenki Magyarországa Néppárt szövetsége – jelentette be Varga Andrea, az együttműködés polgármester-jelöltje pénteken az Avasi kilátóban.

A politikus – aki négy és fél éve Miskolc alpolgármestere – csapatukat sokszínű közösségként jellemezte, melyek között gyakorlott városvezetők, önkormányzati képviselők éppúgy megtalálhatók, mint városukért tenni akaró miskolci polgárok, civilek.

Kép

– Olyan csapat ez, amelyet összekovácsoltak az elmúlt időszakok közéleti kérdései, hiszen legalább hárman vagyunk olyan volt szakszervezeti vezetők, akik 2016 óta dolgozunk az egészségügy, a szociális ellátás, az oktatás problémáinak a felvillantásán, próbálunk megoldásokat keresni. Nagyon sokan vagyunk itt olyanok, akik 2018-ban együtt dolgoztunk azért, hogy az országgyűlési választásokon az emberek tudatosan válasszanak, és sokan vagyunk aztán itt olyanok is, akik önkormányzati képviselőként, várospolitikusként tettük a dolgunkat az elmúlt időszakban annak érdekében, hogy Miskolc egy folyamatosan fejlődő pályára állhasson. Azt gondolom, hogy a mi elszántságunk, hitünk a városban és tapasztalatunk nagyon fontos tényező lesz az elkövetkező időszakban – mondta el.

Varga Andrea úgy fogalmazott csapata a folytonosságot és a stabilitást képviseli. Előbbit a város vezetése miatt szerzett tapasztalataik okán, utóbbit pedig azért, mert az összefogott pártok és szervezetek együttműködése erős és konfliktusoktól mentes. „Mi számíthatunk egymásra és számítunk egymásra. Ez a szövetség elhatározta, hogy a várospolitika mindenek felett áll, a pártpolitika felett is. Nekünk az a célunk, egy még élhetőbb Miskolcot alakítsunk és formáljunk – mondta el végül a polgármester-jelölt, aki kiemelte, minden segítséget szívesen fogadnak azoktól a miskolciaktól, akik hasonlóan gondolkodnak a város jövőjéről.

A Függetlenek SZIVE jelöltjei:
1. körzet: Badány Lajos
2. körzet: Cseléné Figula Edina
3. körzet: Máthé Botond
4. körzet: Borkuti László
5. körzet: Szarka Dénes
6. körzet: Barkasziné Leskó Gyöngyi
7. körzet: Csabalik Zsuzsanna
8. körzet: Pappné Bodolai Rita
9. körzet: Szegedi Judit
10. körzet: Szopkó Tibor
11. körzet: Erdei Sándor
12. körzet: Szűcs Tamás
13. körzet: Kondogogosz Konsztadinosz
14. körzet: Venczel Tibor
15. körzet: Vincze András
16. körzet: Papp Tamás
17. körzet: Horváth Rita
18. körzet: Kovács Imre

Preview Image
Osztie Tibor képgalériája

Ez is érdekelhet

A Nagy Októberi Szocialista Forradalomra és mártírjára emlékezett a munkáspárt
Miskolc
A Magyar Munkáspárt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezeteinek elnöksége november 7-én, szombaton kettős megemlékezést tartott a miskolci Hősök temetőjében és Szabó Lajos ezredes sírjánál.
Negyedszer is kikaptak
MiskolcSport
Röplabda: TippmixPro férfi Extraliga, alapszakasz, 4. forduló.
Régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés vasárnap
Miskolc
Ezúttal rendhagyó módon, az előző hétvégi ünnepek miatt, nem november első vasárnapján, hanem november 8-án rendezik meg a Miskolci Régiségvásárt, ami a megszokott közösségi közlekedési változásokkal jár.
Légy látható, maradj biztonságban! – Light Friday a Szinva teraszon
Miskolc
Az Országos Rendőr-főkapitányság országszerte huszonegy helyszínen, köztük a miskolci Szinva teraszon rendezte meg november 6-án, péntek este őszi balesetmegelőzési napját, a Light Friday-t, ahol a láthatóság fontosságára hívták fel a figyelmet, ami életet menthet.