Ugrás a tartalomra

Berepült a Mikulás az ablakon a kis betegekhez

minap.hu
Utoljára módosítva
2022. december 06. kedd 16:02
A címünk nem hatásvadász, ugyanis pontosan így történt a megyei kórház Gyermekegészségügyi Központjában, ahol az első reggeli meglepetésként a Mikulás a katasztrófavédelem magasból mentő járműve segítségével érkezett meg a kis páciensekhez. 
Fotók: Horváth Csongor

Méghozzá az épület harmadik emeletének ablakainál, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Supersum Alapítvány közös szervezésében, együttműködve a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház Velkey László Gyermekegészségügyi Központjával (GYEK), hogy az ott ápolt gyermekek életéből se maradjon ki a Mikulás, csak azért, mert kényszerűen éppen az intézmény lakói. 
Az esemény részeként a „levegőből” megérkező Télapó nem csak integetett a gyerekeknek az ablakon át, de be is mászott az erkélyen és végigjárta a kórtermeket. Természetesen a megfelelő járványügyi és higiéniai szabályok betartásával, mert a jó Mikulás erre is figyel. 

Dojcsák Dávid tűzoltó százados, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta: „Igazából ez már nem egy idei kezdeményezés, ugyanis már évekkel ezelőtt megkezdődött ez az együttműködés a kórházzal. A miskolci hivatásos tűzoltók már évtizedek óta szerveznek ilyen gyűjtéseket, illetve adományokat juttatunk el a gyermekekhez. Pénzügyi segítséget nyújtunk, ajándékokat gyűjtünk, illetve játékokat veszünk, és ezeket juttatjuk el a gyermekeknek, ilyenkor Mikuláskor is, hogy egy kicsit sokszínűbbé és boldogabbá tegyük számukra ezt a napot” – ismertette a szóvivő, akitől azt is megtudtuk, hogy a mostani gyűjtést a katasztrófavédelmi igazgatóság megyei szinten hirdette meg, a gyűjtési akció a hivatásos tűzoltó parancsnokságokon folyt, ott gyűlt össze mindaz a sok-sok játék, könyv, meglepetés, amit elhoztak a GYEK-be az itt lábadozó gyermekeknek. 

„Nagyon sikeres volt az akció, rengeteg adomány érkezett a tűzoltóságok részéről. Ezek használt játékok, de jó állapotúak, tehát még használhatók a jövőben is, illetve új játékok is vannak köztük szép számmal. A felhívásunkban arra kértük kollégáinkat, hogy lehetőleg fejlesztő jellegű játékokat gyűjtsenek, így színes ceruzák, színezők, kirakók, Lego építőkockák kerültek elsősorban a csomagokba. De találhatunk itt plüss állatokat, egyéb játékokat is. Reméljük, hogy a gyermekek szívesen fogják őket használni. Az ajándékok eljuttatása is különleges volt, a Mikulásnak besegítettek a miskolci tűzoltók. Egy hatalmas tűzoltólétra segítségével emelték fel az épület harmadik szintjének ablakaihoz és erkélyéhez, onnan integetett be nekik. Az ajándékok és a mikuláscsomagok átadására pedig egy külön műsor keretében került sor a kórház kultúrtermében” – tudtuk meg Dojcsák Dávidtól. 

Hauser Péter főorvos, a gyermekjóléti központ vezetője méltatta a katasztrófavédelmi dolgozók és a Supersum Alapítvány segítő munkáját, amellyel újra nagy örömet okoztak az intézmény kényszerű lakóinak. Elmondta: „Sok kezelés alatt álló gyermek van ilyenkor a GYEK-ben. Részben itt vannak azok, akik valamilyen akut helyzet miatt kerültek be a kórházba, itt az ősz és már a tél is, légúti problémákkal küzd most nagyon sok gyermek. De hasmenéssel, hányással, kiszáradással is bekerültek gyerekek, akik rövidebb időt töltenek a kórházban, de mellettük még természetesen itt vannak az onkológián ápolt gyermekek, akik tartós kezelést igényelnek, vagy immunológiai problémákkal küzdő gyermekek, gasztroenterológiai, gyomor, bélrendszeri gyulladásos betegségben is szenvedő, és sebészeti kórképekkel kezelt gyermekek, plusz a rehabilitációs osztály kis betegei. Ez a mai Mikulás ünnepség mindannyiójuknak nagyon nagy élmény, amelyre sokáig emlékezni fognak.” 

A főorvos szerint ez egy nagyon szép régi szokás volt korábban is - amit az elmúlt években a Covid miatt hanyagolni kellett -, hogy a Mikulás nem csak egyszerűen, titokban, szánnal besétált, amíg aludtak, hanem a katasztrófavédelem segítségével érkezett egy emelő darus kocsi által, amely beemelte a nagyszakállút a harmadik emeletre. Ahol aztán végigjárt a folyosókon, természetesen a járványügyi szabályoknak megfelelően csak a külső részeken keresztül, és beadta a gyerekeknek az ajándékot. 
„Azt gondolom, ez egy életre szóló élmény a gyerekeknek. És ami nagyon fontos, hogy szerethetővé teszik az ilyen meglepetések, ünnepségek a kórházi környezetet számukra. Egy ilyen kórházi élmény gyerekként, szerintem egy életre megmarad. Nagyon sokféle ajándék érkezett, van minden életkorú fiúnak, lánynak egyaránt mindenféle: könyvek, játékok, édességek. Szerintem ajándékból nincs hiány és nagyon boldogok lesznek ezek a megajándékozott gyerekek” – informált Hauser Péter.

A katasztrófavédelem látványos produkciója után a program egy izgalmas műsorral folytatódott, ahol a Mikulás, a Krampusz és kis segítő manóik csomagokkal kedveskedtek a GYEK lakóinak.  

További hírek

Olvasnivaló