Ugrás a tartalomra

A bérházak között is felcsendült a zene a Vörösmarty utcában

Létrehozva
A Vörösmarty utca és a Király utca kereszteződésében található zöld területen hatodik alkalommal rendezték meg a lakótelep családi napját.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Juhász Ákos

Az itt élőket Molnár Péter önkormányzati képviselő köszöntötte. – Először 2014-ben gondoltuk úgy Eperjesi Erika képviselőtársammal, hogy a belvárosi panelrengetegben jó lenne egy generációkat összefogó családi napot tartani. Most is úgy állítottuk össze a programot a Miskolci Kulturális Központ szervezésében és segítségével, hogy fiatalok és idősek is megtalálják a megfelelő szórakozási lehetőséget maguknak itt. A mazsorettek fellépése és a gyerekműsorok után mindig színpadra áll egy népszerű sztár is. Volt már itt Soltész Rezső, Aradszky László és Koós János, idén Szűcs Juditot hívtuk meg.

Kép

Alakszai Zoltán jegyző úgy nyilatkozott, tapasztalatai alapján most is úgy látja, hogy Miskolc valódi erejét a közösségek jelentik. – Minden közösségnek szüksége van egy motorra, ami mozgatja, szervezi az életüket. Ma azt láttam, hogy azok a képviselők és képviselőjelöltek, akik ezeket a programokat szervezték, alkalmasak erre a feladatra. Bízom benne, hogy bizalmat kapnak október 13-án.

Kép

Varga Zsolna a kézműves sátorban pókhálót készített. – Két hurkapálcikát erősen meg kell fogni, utána pedig végigfonom közöttük a különböző színű fonalakat. A tesómnak zöldet készítek most, az enyém majd kék és lila lesz – mondta a kislány.

(A kinti fotón a Miskolcz-Revital TSE táncosai láthatók)

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol érdemes fokozott óvatossággal közlekedni
Miskolc
A Miskolci Városgazda munkatársai a város több pontján hibaelhárítási munkálatokat végeznek, ezért kérik a közlekedők óvatosságát.
Mutatjuk, hol és mikor aszfaltozzák az Avast
Miskolc
Egy hét múlva megkezdődik az Avas főútjának teljes felújítása.
Magyar Film Napja 2026 – Bujtor István előtt tiszteleg Miskolc
MiskolcKultúra
Április 30-án ismét a magyar filmművészet kerül a középpontba a Magyar Film Napja alkalmából. Ebből az ünnepi apropóból a miskolci Művészetek Háza Uránia és Béke Art mozitermei különleges vetítéssorozattal várják a közönséget, amely méltó módon idézi meg a hazai filmgyártás egyik ikonikus alakját, Bujtor István munkásságát.
Pakusza Zoltán szerint jár az esélyteremtési illetmény a dolgozónak
MiskolcBelföld
Az önkormányzati képviselő leszögezi hétfői közleményében, hogy ezt jogerős ítélet mondja ki.