Ugrás a tartalomra

Bing nyuszi járt a GYEK-ben és ajándékot is hozott

Létrehozva
Plüss állatokkal vidították fel a kis betegeket a megelevenedett rajzfilmfigura és barátai.
Kép
Bing nyuszi adományoz a GYEK-ben. Fotó: magánarchívum

A miskolci jelmezes mesefigura, Bing nyuszi és barátai kis betegeket ajándékoztak meg nemrégiben a Velkey László Gyermekegészségügyi Központban (GYEK). A gyerekek örömmel fogadták az adományt. A jótékonykodó csapat reményei szerint talán egy kicsit meg is gyógyultak tőle. 

– Rendszeresen szoktunk adományozni gyerekeknek és most a GYEK-re esett a választásunk. A várakozóban, az ügyeleten és az osztályon tartózkodó kicsiket is megleptük Bing nyuszival, akit most az egyik animátorom alakított – számolt be az önkéntes kezdeményezés ötletgazdája Dudás Ildikó, aki legtöbbször Bing jelmezébe bújik. – Az akció részeként Fehér Annamária főorvoshoz vittünk be legalább kétszáz plüss állatot, öt-hat nagy zsákban. A doktornővel személyesen is jó kapcsolatom van, mert hozzá jártunk magánrendelésre a kisfiammal – osztotta meg. 

Kép
Plüss állatok adományban

Elmondta azt is, hogy a plüss állatokat hálából kapták a 17 éves Mata Kevintől. Korábban Bing és mesés barátai segítettek neki összegyűjteni a pénzt egy csontvelő transzplantációra. Most pedig cserébe gyógyulásáért odaadományozta a frissen mosott plüss macijait, amiből rengeteg volt neki otthon. 

Hozzátette, hogy játékokra mindig szükség van az osztályon, a gyerekek szívesen fogadják. Úgyhogy a GYEK munkatársai igyekeznek folyamatosan utántölteni a készleteket. Dudás Ildikó azt is elmesélte, hogy kisfia szintén kapott egyszer egy plüss elefántot, amikor rohammentő vitte be a kórházba. Ez véleménye szerint hozzájárult a gyógyulásához. Innen is jött az ötlet. 

Kép
Bing a GYEK-ben a beteg gyerekeknél

– Úgy vettem észre, hogy a kedves adománnyal mindenkit boldoggá tettünk. Az különösen sokat jelentett nekik, hogy Bing nyuszitól kapták, akivel nem találkozhatnak minden nap, főleg a kórházban – mondta. – Utólag sokan írtak nekünk a Tik-tok oldalunkon, hogy nagyon szeretik Fehér Annamáriát. Sajnálkoztak, hogy éppen nem akkor jártak bent, amikor mi is ott voltunk. Sőt többen említették, hogy ők is szívesen adományoznának – fűzte hozzá. 

Ez is érdekelhet

Tíz festési technika
SzabadidőMiskolcKultúra
Ha eddig kérdéses volt, hogy milyen díszítése lesz a húsvéti tojásnak, akkor segítünk. Íme tízféle tojásfestési technika.
Sátorbontás és tavaszi karbantartás a Selyemréti Strandfürdőben
Szabadidő
A medencék visszatöltését várhatóan a jövő hét közepén kezdik meg.
Húsvéti Kavalkád a Szent István téren
SzabadidőMiskolc
Színes, egész napos programokkal várják a családokat húsvétvasárnap a miskolci Szent István téren. A Húsvéti Kavalkád Miskolcon keretében koncertek, gyermekműsorok és kézműves foglalkozások is helyet kapnak.
Oscar-eső Miskolcon: díjnyertes filmek az Uránia Art Moziban
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
A CINE-MIS Nonprofit Kft. által üzemeltetett Művészetek Háza Uránia Art Mozitermében március 19. és 25. között különleges válogatást láthat a közönség az Egyesült Államok legrangosabb filmes eseményének, a március 16-án megrendezett 98. Oscar-gálának jelölt alkotásaiból.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.