Ugrás a tartalomra

Bontással és útlezárásokkal indul a gigaberuházás

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2020. szeptember 13. vasárnap 13:44
A munkálatok miatt első körben a jelenlegi vasúti felüljáró Vörösmarty utca felé vezető ágát bontják el.
Vasárnaptól zárva. Fotó: Juhász Ákos

Új fejezet kezdődik Miskolc életében szeptember 13-án vasárnap: megkezdődik az Y-híd építése. A projektet a beruházó Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. (NIF) átfogó közlekedésfejlesztésnek nevezi. A hidat és a hozzákapcsolódó útfejlesztéseket hosszú évek, sőt évtizedek óta tervezik. Az nem kérdés, hogy a beruházásra szükség van, hiszen az elkészülte után megkönnyíti majd a Tiszai pályaudvar megközelítését, és nagymértékben javítja a Martinkertváros az elérhetőségét, de megépítése az egész város közlekedésre kihat, hiszen eredményeképpen megújul a városon áthaladó 3. főút belvárosi szakasza.

Az új közlekedési folyosó a 3-as főút Király utcai szakaszát köti be a pályaudvar térségébe. Ennek érdekében a Király utcából jobbra kiágazó Vörösmarty utcát bővítik négysávosra 570 méteren hosszúságban. Ez vezet fel az Y-hídra, aminek egyik ága a Martinkert városrész felé vezet majd, a másik pedig a Tiszai-pályaudvar felé. Emellett a 3-as főút és a kibővülő Vörösmarty utca találkozásánál turbó körforgalom épül, a Tiszai pályaudvarnál egy száz férőhelyes P+R parkoló létesül.

Ahogy viszont a majdani Y-híd és a kibővített utak, kereszteződések kihatnak az egész város közlekedésére, úgy hat majd ki a közel két éven tartó építkezés is, hiszen a régi hidat elbontják, és a munkálatok útlezárásokra, forgalmi változásokra, ezzel együtt pedig torlódásokra, dugókra is készülni kell.

Elbontják

A fejlesztés részeként első körben a jelenlegi vasúti felüljáró Vörösmarty utca felé vezető ágát bontják el. Emiatt szeptember 13-án, vasárnap, információink szerint a kora délutáni óráktól kezdi meg az érintett szakaszon az ideiglenes forgalmi rend kialakítását és kitáblázását a kivitelező HE-DO Kft. A lezárásra a bontás mellett az új Y-híd cölöpalapozási munkálatai miatt van szükség. A munkálatok idejére a beruházó- és a kivitelezőcég fokozott odafigyelést és óvatosságot kér a környéken közlekedő autósoktól.

A lezárás miatt Martinkertvárost és Szirmát a Baross Gábor utca-Kandó Kálmán tér, azaz a Tiszai pályaudvar felé, majd a Pfaff Ferenc utcán keresztül lehet majd megközelíteni, így az érintett távolsági és helyi buszjáratok is ezen az útvonalon közlekednek majd. A MVK Zrt. tájékoztatása szerint a 3-as és 3A-s autóbuszok útvonala az alábbiak szerint módosul: a járatok a Berzsenyi Dániel utca, illetve Szirma végállomás irányába a Bajcsy-Zsilinszky utca megállóhely után a Selyemréten (a Tiszai pályaudvar felé, a bérházak előtti megállóhelyen), a Tiszai pályaudvaron (helyközi járatok megállóhelye a körforgalom után a felüljáró irányába) állnak meg, a Vasúti sorompó megállóhelytől az útvonaluk, megállóhelyeik változatlanok.


Terelt útvonalon

A Búza tér irányába: a vasúti sorompó után a Tiszai pályaudvaron (a pályaudvar épülete előtti leszállóhelyen), a Selyemréten (a Búza tér irányába a templom előtti megállóhelyen) állnak meg, majd a Bajcsy-Zsilinszky utcától az útvonaluk és a megállóhelyeik változatlanok. Mint írják, az útvonal módosulása menetidő-növekedéssel jár, ezért a 3-as és 3A-s autóbuszok menetrendje is változik vasárnaptól. Fontos, hogy a 24-es autóbusz a Szinvapark megállóhelyen csatlakozást biztosít több alkalommal a 3A-s autóbuszhoz, emiatt a 24-es autóbuszok menetrendjében a garantált csatlakozások változnak. Az útvonal-és menetrend-módosítás miatt a 3-as autóbuszok reggeli meghirdetett, garantált csatlakozásai vasárnaptól nem valósulnak meg.

Tovább is van

Az építkezésnek ez csupán az első üteme. A jövő tavasszal induló második ütemben megtörténik a Kisfaludy utcai szakasz bontása a meglévő felüljáró és a Pfaff Ferenc utca között a vasúti átjáróval együtt, majd az új hídrész szerkezetépítése, valamint elkészülnek a támfalak, illetve a Pfaff Ferenc utcai P+R parkoló. Ebben az ütemben épül meg a Király utca és a Vörösmarty utca csomópontjába tervezett turbókörforgalom is.

A NIF korábbi közleményében úgy fogalmazott, a második ütem csak jelentős mértékű forgalomtereléssel és korlátozással lesz kivitelezhető, várhatóan jelentős menetidő-növekedést okozva. Jó kérdés természetesen, hogy mihez képest jelentős, hiszen az csak hétfőn derül ki, hogy az építkezés első üteme hogyan hat a város közlekedésére. A több mint tizenhárom milliárd forintba kerülő fejlesztés várhatóan 2022-ben készül el.

Költözhet az otthon
Az Y-híd építése miatt lassan ellehetetlenül a Rehabilitációs Szolgáltató Központ Fogyatékos Emberek Nappali Intézménye. A kialakult helyzetről szülői értekezleten tájékoztatta a nyilvánosságot a fenntartó Önálló Másság Életminőség Fejlesztő Alapítvány. Jakubinyi László elnök azt mondta, a jelenlegi helyen épületben tizenkét éve működnek, a létesítményt a speciális igényeknek megfelelően több mint háromszázmillió forintból újították fel. Nagy László, a polgármesteri hivatal Városfejlesztési Főosztályának vezetője kiemelte, a városnak fontos a jelenleg nyolcvan személyről gondoskodó intézmény, ezért felgyorsítják a folyamatot, hogy a lehető leghamarabb a kiszemelt Forgács utcai, jelenleg használaton kívüli ingatlanba.

További hírek

Olvasnivaló

 

Programok

Jelenleg nincsenek programok!