Ugrás a tartalomra

Borlovagok szentelték meg az új borokat a Minorita templomban

Létrehozva
Az István Nádor Borlovagrend hagyományos borszentelését tartotta meg János napján, azaz december 27-én.
Kép
Fotó: Magánarchívum

A borlovagrend idei utolsó rendezvényén vehettek részt pénteken 18 órakor a miskolci minorita templomban azok, akik elmentek erre a rendhagyó ünnepi szentmisére. A János napi mise után, amit Szalkai Z. József atya, a minorita templom plébániai kormányzója mutatott be, az István Nádor Borlovagrend tagjai megszentelték a hívek által az oltár elé kihelyezett borokat. Ezzel az újjáélesztett szép hagyománnyal egyben a borászok előtt is tisztelegtek. 

Czupper András nagymester korábban arról is tájékoztatta portálunkat, hogy a megszentelt borokra ráteszik a Santo Vino matricát, ami szent bort jelent. 

Szent János Jézus legfiatalabb tanítványa volt a tizenkét apostol közül. A borszentelést valószínűleg azért kapcsolják hozzá, mert a legenda szerint nem ártott neki a méregpohár.

A borvidékeken máig él a János napon tartandó borszentelés szokása. A szentelt bornak is – mint minden egyéb szentelménynek – régen mágikus erőt tulajdonítottak. Azt gondolták, hogy, aki iszik belőle, azt a következő évben elkerüli a betegség. Embert és állatot gyógyítottak vele. Öntöttek a boroshordókba is, hogy ne romoljon el a bor. Szent János áldása, más néven az áldomás pedig a búcsúzáskor megivott utolsó pohár bor - olvasható az Arcanum néprajzi adatbázisban. 

 

Ez is érdekelhet

Csíksomlyói búcsú - "történelmi feladat áll előttünk, hogy összekapaszkodjunk és újraépítsük a jövőnket"
EgyházKultúraEgyházSzabadidő
Az a történelmi feladat áll előttünk, hogy összekapaszkodjunk, kapaszkodjunk Krisztus kezébe, talpra álljunk, és reménnyel teli szívvel újraépítsük a jövőnket - mondta a zarándokoknak szentbeszédében Székely János szombathelyi megyéspüspök.
Vonattal, lóháton és gyalogosan is mennek a zarándokok Csíksomlyóra
EgyházKultúraSzabadidő
A Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben tartandó pünkösdi búcsús szentmisére szombaton mintegy háromszázezer zarándokot várnak. A fogadásukra készülve a helyi hatóságok pénteken medvehajtást is tartottak a helyszínen.
Újabb előadást tartanak a Miskolci Zsidó Múzeumban
EgyházMiskolc
A Miskolci Zsidó Múzeum Baráti Kör következő előadását január 22-én, csütörtökön tartják 17 órától.
A Megváltó születését ünnepelték a Belvárosi református templomban is
Egyház
A református hagyományokhoz híven december 25-én, 10 órakor tartottak karácsonyi istentiszteletet Miskolcon, a Belvárosi református templomban.