Jelenleg 52 a maximális létszám az intézményben, a fejlesztés után 75 gyermek számára biztosítható majd az óvodai szolgáltatás - közölte a fejlesztési pályázatért felelős Bora 94 Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Fejlesztési Ügynökség az MTI-vel.
Azt írták, a tervezés során nagy hangsúlyt fektettek a környezetvédelmi és az esélyegyenlőségi szempontok érvényesítésére, így az épület teljesen akadálymentes lesz, és megújuló energiaforrással is ellátják. Az óvodát új eszközökkel is felszerelik.
A beruházással a foglalkoztatottak száma is bővülhet a településen.
Boldogkőújfalu önkormányzata a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz keretében nyert el támogatást a beruházásra.
A projekt - amely a tervek szerint 2025 áprilisában zárul - több mint 430 millió forint támogatásban részesült az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a magyar költségvetés társfinanszírozásával.
Bővítik az óvodát Boldogkőújfalun
Létrehozva
Fejlesztik és bővítik az óvodát a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Boldogkőújfalun.
Ez is érdekelhet
Félpályán halad a forgalom a határon, baleset történt
Félpályán halad a forgalom a Fő utca érintett szakaszán. Baleset történt Pácinban.
Füst és lángok ébresztették a felsőzsolcaiakat: tűz miatt riasztották a tűzoltókat
A tűzoltók a Móricz Zsigmond utcába vonultak ki. Tűz ütött ki Felsőzsolcán.
Eláruljuk, hogyan óvhatjuk ősszel a süniket
Még, ha nem is látjuk, teljes süncsaládok telelhetnek át a kertünkben, ha engedjük nekik. Viszont az égetés végzetes lehet számukra!
Folytatódik a véradási kampány a vármegyében
A következő hétre is meghirdette a véradási lehetőségeket az Országos Vérellátó Szolgálat, aki teheti segítsen embertársain.