Ugrás a tartalomra

Brutális számok a döntéshozók előtt: Miskolc valóban végveszélyben

Létrehozva
Miskolcnak csak a kötelező feladatok biztosításához szükséges energiaellátása 17,5 milliárd forintba kerül 2023-ban a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint - hangzott el a Városvédelmi Egyeztető Tanács szerdai ülésén. A város vezetése a kormányzatnak ma megküldött levelében részletesen ismerteti az eddigi városvédelmi intézkedéseket és az alapfeladatok ellátásához szükséges forrásigényeket.

Költségvetési szempontból már a 2022-es évet is veszélyeztetik az elképesztő magasságokba emelkedett energiaárak, 2023 azonban a most megismert számok alapján szinte reménytelennek tűnik - hangzott el a testületi egyeztetésen a Polgármesteri Kabinet Sajtó, Kommunikációs és Városmarketing Osztályának szerda esti közleménye szerint.

"Ha csak a kötelező feladatokat ellátó szervezetek rezsiköltségeit vesszük figyelembe, akkor a következő számokkal kell szembesülnie az önkormányzatnak: amíg ezen feladatok ellátásához 2021-ben 2,5 milliárd forintra volt szükség, az 2022-ben 6,5 milliárd forint 2023-ban pedig több mint 17,5 milliárd forintot tesz ki."

Összehasonlításul: Miskolc város teljes költségvetése mintegy 40 milliárd forint!

A nem kötelező feladatok esetében a kifizetendő számlák volumene: 2021-ben 300 millió, 2022-ben 930 millió, 2023-ban 2,4 milliárd forint.

A múlt héten bejelentett megszorító intézkedések – az intézményvezetőkkel egyeztetve - már ezen számok ismeretében születtek meg. Miskolc város vezetése ezekről a városvédelmi intézkedésekről, az energiaköltségek brutális növekedéséről, a forráshiányról írásban részletesen beszámolt Balla György miniszteri biztosnak – akit az elszabaduló rezsiárak miatt, az önkormányzatokkal történő egyeztetések lebonyolításával bíztak meg -, valamint az ügyben érintett minisztériumoknak.

Erre a beszámolóra azért van szükség, mert a Megyei Jogú Városok Szövetségének legutóbbi ülésén Gulyás Gergely, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter azt mondta, a kormány és az önkormányzatok elsődleges feladata az alapellátások – mint például az óvodai, bölcsődei ellátás, a közlekedés, az idősellátás, a közétkeztetés – biztosítása. Ezen prioritások hatékony működtetéséhez takarékossági tervet kell készíteniük az önkormányzatoknak. A miniszter ígérete szerint forráshiány esetén ezen terv jelenthet tárgyalási alapot a kormány és a helyhatóságok között.

A Városvédelmi Egyeztető Testület, amit Veres Pál, Miskolc polgármesterének kezdeményezésére hoztak létre, minden szerdán ülésezik, és ha kell, döntéseket hoz, hogy biztosítsa a város működését a brutálisan megemelkedett energiaárak ellenére is.

Ez is érdekelhet

Jégcsarnok
Pályaválasztói jogot cseréltek
MiskolcSport
Rövid időn belül immáron harmadszor változik a DVTK Jegesmedvék Erste ligás hokicsapata fellépésének helyszíne, vagy kezdési időpontja.
Eperjes Károly
A szent és szabad művészet lesz a vendég a TTH-ban
MiskolcKultúraSzabadidő
„Az igazat mondd, ne csak a valódit” című zenés irodalmi esttel vendégszerepel Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész és Négyessy Katalin gordonkaművész november harmadikán Miskolcon a Tudomány és Technika Háza színpadán.
Képgaléria
1956-os megemlékezés a Petőfi téren
Tóth-Szántai József: 1956 lángja nem aludhat ki!
Miskolc
Miskolc első embere október 23-ai beszédében, a Petőfi téren arra hívta fel a figyelmet, hogy 1956-ra emlékezve nemcsak a mártírokra, hanem az egész nemzet szenvedésére emlékezünk kell.
A modernkori festő ecsete az AI
MiskolcKultúraTudomány
Malejkó Benjámin miskolci alkotó két éve fedezte fel a mesterséges intelligencia művészi oldalát. Ma már több mint 159 ezren követik naponta, ahogy a digitális technológia és az emberi lélek találkozásából új képi világ születik.