Ugrás a tartalomra

A cél, hogy minél kevesebb legyen a szabályt szegő sofőr

Létrehozva
A ROADPOL keretében a vármegye főútvonalain, autópályáin, illetve a településeken belül is mindenütt jelen vannak ezen a héten a rendőrök.
Kép
Fotók: Osztie Tibor

Február 19-től 25-ig nemzetközi fokozott közlekedésbiztonsági ellenőrzést hajtanak végre Európa több országában, így hazánkban is. Ezúttal elsősorban az autóbuszokat és a tehergépjárműveket ellenőrzik – mondta Csősz István rendőr őrnagy, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Encs Autópálya Alosztály alosztályvezető-helyettese. 

Szerdán délelőtt, más helyszínekkel egy időben, az M3-as Autópálya geleji pihenőjénél ellenőrizték a járművezetők esetében a pihenőidő, valamint a veszélyes áruszállításra vonatkozó szabályok betartását, illetve a járművek műszaki állapotát is vizsgálták.

Ezek mellett az ellenőrzések során fokozott figyelmet fordítanak az ittas járművezetők kiszűrésére, illetve a passzív biztonsági eszközök - biztonsági öv - használatára is – tette hozzá az alosztályvezető-helyettes. A járművek műszaki állapotát illetően kiemelten a fényszórókat, gumiabroncsokat, tűzoltó készülékeket és teherautó estében akár a rakományt is ellenőrizhetik. Minden alkalommal jegyzőkönyvet vesznek fel, még akkor is, ha mindent rendben találtak, de ha nem a bírság százezres nagyságrend is lehet – tudtuk meg. 

Kép

Az akció célja a közlekedés biztonságának javítása, a balesetek megelőzése, illetve hogy olyan járművekkel közlekedjenek az utakon az emberek, melyek megfelelnek az előírásoknak. Évek óta tartanak hasonló akciókat, amelynek eredményeképp javulás látszik országos szinten és vármegyénkben is. Szabálysértők mindig vannak, de arra kell ösztönözniük a közlekedőket, hogy ez minél kevesebbszer forduljon elő – hangsúlyozta a rendőrőrnagy. 

Az ittas járművezetők kiszűrésére minden akció során nagy hangsúlyt fektetnek, hiszen az ilyen sofőr nem csak magára, de a közlekedésben részt vevőkre egyaránt veszélyes. Leggyakrabban előforduló probléma egyébként az ellenőrzések során, hogy nem kapcsolja be a biztonsági övet a jármű vezetője, ezt szankcionálják sajnos még mindig nagyon sok esetben. Hiszen a használat hiányában rengeteg súlyos sérülés következik be, vagy halálos kimenetelű is lehet a baleset.  

Ez is érdekelhet

A hosszabbításban csúsztak el
MiskolcSportVilág
Jégkorong: lejátszotta második erdélyi mérkőzését a Macik együttese.
Kutatók Éjszakája a Lévayban. Fotó: Bónusné Nánási Regina
Élményekkel teli programok várták a látogatókat a Kutatók Éjszakáján a Lévayban
MiskolcOktatásKultúraTudomány
A Kutatók Éjszakáján délutántól estig változatos, tudományos és játékos programokkal várták a Lévayban az érdeklődőket, kicsiket és nagyokat egyaránt.
Visszatér Ludmilla Miskolcra – újra az Avasi kilátóban varázsolhatja el közönségét
MiskolcSzabadidő
Több év kihagyás után ismét közös bulira készül Ludmilla és az Elektróger. A miskolci underground meghatározó partisorozata október 17-én az Avasi kilátóban várja a közönséget, a szervezők pedig egyfajta időutazásként is tekintenek az estére.
Praktikus tanácsok a hosszú életért az Egészségnapon
MiskolcEgészség
A vérnyomásról, a cukorbetegségről, a dohányzásról, az alvás minőségéről és a fogyásról is szó esett Dr. Sas Attila neurológus főorvos „Egészségesebb élet, hosszabb évek” című előadásán, péntek délután a II. Miskolci Egészségnapon.