Ugrás a tartalomra

Célkeresztben az együttműködés: a környék ipari lehetőségeiről tárgyaltak

Létrehozva
Kerekasztal beszélgetést kezdeményezett Miskolc önkormányzata, első körben négy település – Felsőzsolca, Hernádnémeti, Sajószentpéter és Szirmabesenyő - vezetőivel ültek le tárgyalni.

A cél: a sikeres együttműködés. Veres Pál kifejtette, Miskolc ezer szálon kötődik a környező városokhoz, községekhez.

Kép
Fotók: Mocsári László

- Úgy gondolom, mind kulturálisan, mind gazdaságilag összefonódik Miskolc városa a környező településekkel. Igaz ez továbbá a szociális kérdések és a turizmus tekintetében, vagy egy havária helyzet megoldása során. Nem gondolkozhatunk tehát csupán saját közigazgatási területeinken belül – fogalmazott Miskolc első embere, aki kifejtette, lassan betelnek a város ipari parkjai.

- Van egy bizonyos mérethatár, ennek megfelelően tudunk területeket kiajánlani. Szeretnénk feltérképezni az együttműködés lehetőségeit: a környező településeknek is vannak olyan területei, amit a befektetők számára ajánlani tudunk.

Különleges helyzetben

- Sajószentpéter közigazgatási határain belül van egy 70 hektáros rész, ami kiváló helyszíne lehetne valamilyen ipari tevékenységnek, ez a terület azonban Miskolc tulajdonában van – ismertette a közeli kisváros helyzetét annak polgármestere, Faragó Péter, aki szerint régen kezelői jog volt rajta, ennek megszűnése után pedig valahogy Miskolc tulajdonába került a terület. Voltak már korábbi kísérletek, hogy a hasznosítás kérdésben egyezségre jusson a két város: sikertelenül.

- Miskolc előző városvezetése olyan ajánlatott tett nekünk, amit ép ésszel nem lehetett teljesíteni: ha közösen sikerült volna megvalósítani a beruházást, az adóbevételből 80 százalékára tartottak volna igényt. Aki a jogot behatóan ismeri, tudja, hogy ha egy város ilyen megállapodást köt, mint amit Sajószentpéternek kellett volna, azt súlyosan szankcionálják.

Változott azonban a helyzet.

- Veres Pállal közösen kerestük egymást, hogy megoldást találjunk a kérdésben: a cél, beruházókat hozni a kihasználatlan területre. Nagyon korrekt ajánlatot tett: az ő tervei szerint mindkét város tudna profitálni az együttműködésből.

Kép

Várják a cégeket

Hernádnémetiben lehetőség van egy, akár 400 hektáros ipari park kialakítására is.

- Ide innovatív, környezetbarát cégeket várunk – fogalmazott a község polgármestere, Orosz Zsolt. Már az előző önkormányzati ciklusban elindult az együttműködés Miskolccal: ezt még nem koronázta siker, bár rengeteg energiát fektettünk a projektbe. Nem szeretnénk, ha ezek elvesznének: a kölcsönös előnyök jegyében folytatjuk az együttműködést és bízunk abban, hogy a tervezett ipari park megtelik majd cégekkel, ebből pedig mindkét település profitálhat.
 

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.