Ugrás a tartalomra

Civilfaluvá alakul a Szinva terasz környéke a Kocsonyafesztiválon

Létrehozva
Péntektől vasárnapig több mint harminc civil szervezet és egyesület mutatkozhat be a Kandia utcán.

Három nap, tizenegy faház, egy színpad és harmincöt egyesület – így néz ki számokban a pénteken startoló, valaha volt legnagyobb Kocsonyafesztiváljának civileket felvonultató programhelyszíne, a Szinva terasz mellett, a Kandia utcán található civil falu.

Reiman Zoltán, a polgármesteri hivatal civilreferense érdeklődésünkre elmondta, a rendezvényre idén is nagy volt az érdeklődés a helyi civilszervezetek részéről, sok olyan egyesület jelentkezett, aki a tavalyi vagy a korábbi években is jelen volt a Kocsonyafesztiválon, de szép számmal jelentek meg olyanok is, akik első alkalommal jelennek meg.

– A civil utca idén is a Kandia utca vonalát követi, a tizenegy faház pedig a korábbi évekkel ellentétben zárható lesz, így kényelmesebben tudnak majd bennük elhelyezkedni a civilszervezetek és az irántuk érdeklődő fesztiválozók is – mondta.

A civilprogramok pénteken délutántól vasárnap délutánig lesznek elérhetők. A NAV parkolójában felállított civil színpadon kulturális és zenei programok mellett a DVTK kosárlabdacsapatával, a Miskolci Sportiskolával vagy a Spider Mentőcsoporttal is lehet majd találkozni, de nyugdíjas egyesületek programjai is láthatók lesznek, sőt két könyvbemutató is itt lesz majd figyelemmel kísérhető.

A Kocsonyafesztivál három napján a civil faluban a teljesség idénye nélkül találkozhatunk majd a Miskolci Autista Alapítvánnyal, a Miskolci Nagycsaládosok Egyesületével, az Észak-keleti Átjáró Egyesülettel, a Supersum Alapítvánnyal, a Civil Rádióval, a Miskolci Tükörkép Közéleti Egyesülettel, a Célpont Közösségi térrel, a Drogambulancia Alapítvánnyal, a Miskolci Diákönkormányzattal, a Vakok és Gyengénlátók BAZ Megyei Egyesületével, a Miskolci Gombász Egyesülettel vagy a Miskolci Második Esély Állatvédő Alapítvánnyal is.  

(Borítókép: Pillanatkép a 2020-as Kocsonyafesztivál nyitónapjáról. Fotó: MiNap-archív/Juhász Ákos)

 

 

 

 

 

 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.
Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.