Ugrás a tartalomra

A Cotton Club Singers zárta a Miskolci Vokál Napokat

Létrehozva
Ezen a hétvégén a Csengey kert színpadán az éneké volt a főszerep, pénteken elkezdődött ugyanis a Miskolci Vokál Napok. A rendezvény nem ismeretlen a város zenekedvelő közönsége számára, korábban éveken keresztül sikeresen futó esemény volt.
Kép
Fotók: Mocsári László

A rendezvény ötletgazdája, Regős Zsolt zenei vezető, karnagy a Vokál Hétvégét azért hívta anno életre, hogy teret nyisson a város zenei életében ennek a műfajnak is. A sorozat azonban - megfelelő anyagi támogatás hiányában - abbamaradt. Most viszont újra látta az igényt a program felélesztésére, és ebben partnere volt a Miskolci Kulturális Központ is.

Preview Image
Mocsári László képgalériája

A fesztivál első napját, pénteken a Violina - női zenetanárokból álló énekegyüttes - nyitotta meg. Őket követte a gospeleket és spirituálékat is magas színvonalon megszólaltató Regős Vokál. Végül az este sztárvendégei, a Four Fathers állt színpadra. Repertoárjukban a ’20-as, ’30-as évek amerikai zenéje, világslágerek és spirituálék szerepeltek, de magyar slágerek feldolgozásait is hallhatta a közönség. 


A szombati programot a miskolci Lévay József Református Gimnázium énekegyüttese, a Lévay Vokál  kezdte, majd az AdHoc Vokál követte, tagjai kamaraéneklést kedvelő fiatal felnőttek. A fesztivált a Cotton Club Singers zárta: a jazzkísérettel éneklő együttes a műfaj hazai képviselőinek csillaga. 

Ez is érdekelhet

Kórusmű-pályázatot írtak ki Assisi Szent Ferenc emlékére Miskolcon
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Zeneszerzőket várnak a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál alkotói felhívására.
Rock’n’roll-lal készülnek ősbemutatóra
Kultúra
Különleges családi előadásra készül a Csodamalom Bábszínház: március 21-én, délelőtt fél 11-től mutatják be a Graffaló, avagy az Óriásfaló kisegér című bábmusicalt. Szilner Olivér rendezővel beszélgettünk.
Izraeli ízek költöztek a Zsidóházba
KultúraMiskolcBelföldVilágEgyház
Izraeli ételek elkészítését tanulhatták meg az érdeklődők vasárnap délután a miskolci Zsidóházban, ahol az „Izrael konyhája” című főzőtanfolyamot rendezték meg. A programot Sepsi Balázs séf vezette, aki a Vidék Íze magazin szakácsa és a Kóser Catering vezetője.
Esztenás táncház Miskolcon. Fotó: Grúz Bence
Van kilátás folytatásra
KultúraMiskolcÉletmód
Már az Esztenás nélkül is lenne Esztenás táncház Miskolcon. Tóth Arnold zenész és szervezővel beszélgettünk arról is, hogy bizony kineveltek egy újabb Esztenás generációt.