Ugrás a tartalomra

Csak csúcsidőszakon kívül ritkítana járatot az MVK

minap.hu
Utoljára módosítva
2019. december 17. kedd 19:30
Veres Pál polgármester első intézkedései között volt, hogy az MVK Zrt. élére válságstáb kinevezését rendelte el. Történt mindez azért, mert – az első csontvázak egyikeként – a miskolci tömegközlekedési vállalat gondjai már a cég napi működést is veszélyeztették. Leginkább a sofőrhiány okozott problémát, illetve az ebből adódó túlórák megnövekedett száma. Most újra középpontba került az MVK, hiszen a decemberi testületi ülésre egy előterjesztés érkezett, amely járatritkítást is tartalmaz. Az előterjesztést még megtárgyalják a csütörtöki közgyűlésig a frakciók, amelyek javasolhatnak módosításokat az önkormányzatnak. A részletekről Demeter Pétert, az MVK Zrt. vezérigazgatóját kérdeztük.
Illusztráció!

Mi vezetett a jelenlegi helyzethez?

– Évek óta probléma a sofőrhiány országosan, és itt Miskolcon is. 2019. márciusban érkeztem a céghez, a problémák között talán ez volt a legfontosabb, amelyet meg kellett, és meg kell oldani. A szakszervezetek tájékoztatása szerint a korábbi években ezt a problémát, már 2016-ban, a sztrájk idején is jelezték az akkori városvezetés felé. Petíciót adtak át Kriza Ákos polgármesternek, de erre akkor, és később sem érkezett érdemi reakció. A helyzet – az éves túlórák miatt – október közepére eszkalálódott, ekkor már járatritkításokra volt szükség a tömegközlekedésben. Ezt követően néhány viszonylatot sikerült visszaállítanunk, de még közel sem oldódott meg a probléma.

Milyen intézkedések történtek október közepe után?

Veres Pál polgármester az MVK Zrt.-nél felmerülő gondokat észlelve tájékoztatást kért a cég vezetésétől, valamint a szakszervezetek képviselőivel is találkozott. Ennek a tárgyalásnak köszönhetően az alábbi rövid távú intézkedések történtek:

- a CNG üzemanyag ösztönző megtakarítás kifizetése,
- hozzátartozói bérlet juttatás kiterjesztése a 2014.03.01. után belépett munkavállalók körére,
- egyszeri ösztönző jutalom kifizetése a jelentősen lecsökkent létszámú, túlmunkát vállaló autóbusz-, és villamosvezetői állomány részére.
- Kifizetésre került minden érintett munkavállaló részére a szokásos év végi jutalom és karácsonyi ajándékutalvány is.

 Úgy tudjuk, az 2018. év végén készült egy tanulmány is, amely feltárja a cég valós gazdasági helyzetét, valamint ez alapján cselekvési terv is megvalósult.

– Valóban, a tanulmány az MVK Zrt. pénzügyi átvilágítását célozta meg, ez alapján pedig egy cselekvési terv is készült, amely a cég gazdasági stabilitását, működőképességét biztosította volna hosszútávon.

Mi lett ennek a sorsa?

– Ezt a tanulmányt a Miskolc Holding Zrt. és a város korábbi vezetése látta. A társasági hatáskörben lévő elemeinek végrehajtása elindult, mellyel jelentős megtakarításokat értünk el. De azon részei, amelyekhez közgyűlési döntés szükséges, nem kerültek tárgyalásra. Fogalmazhatok úgy, ez a tervezet a fiókban maradt.

Az MVK Zrt. előterjesztése a csütörtöki közgyűlés egyik fontos napirendje.

– Mint minden évben a város és a cég közötti közszolgálati szerződést újra kell kötni év végén ahhoz, hogy a tömegközlekedést januárban folytathassuk. Ehhez a szerződéskötéshez készült a mostani tervezet, amely tulajdonképpen egy átmeneti időszakra vonatkozó megoldást vázol. Vannak benne járatritkítások, megszüntetések, de azokat az utazási igényekhez igazítottuk. Nem onnan veszünk el, ahol gondot okozna, hanem ott próbáltunk spórolni a járatokkal, ahol kevésbé fáj az utasoknak. Jelzem, ez átmeneti megoldás, a polgármester úr által összehívott szakmai stáb ugyanis dolgozik a hosszú távú megoldáson, azon, hogy az MVK Zrt. gondjai megoldódjanak mind az utasok, mind a dolgozóink megelégedésére.

Mondana példát a járatritkításra?

– Csúcsidőszakban nem tervezünk ritkításokat, csak a csúcsidőszakon kívül és bevezetnénk egy tanszünetes menetrendet. Az előző években minimális különbség volt az iskolai és a tanszünetes időszakban a járatok számát tekintve, most a korábban elvégzett utasszámlálások adatai alapján az utazási igényekhez jobban igazodó tanszünetes szolgáltatást nyújtanánk. A reggeli és délutáni csúcsidőszakon kívüli gyérebb utasforgalmú időszakban (pl. éjszakai járatok) csökkentenénk a járatok számát a villamosok esetében és egyes buszvonalak tekintetében, mivel az elmúlt 10 évben a szolgáltatói teljesítmény szinte változatlan, az utasforgalom 24,5 százalékkal csökkent. A „Zöld Nyíl” projekt és a bevezetett új autóbusz viszonylatok következtében 12 kilométerrel nagyobb hálózaton 25 millió férőhely kapacitás növekedés történt.  2018 és 2019 között 2,2 százalékos utasszámcsökkenésünk volt, amely közel 100 millió forint bevételkiesést jelentett. A felelős gazdálkodás és finanszírozás, és a fenntartható közösségi közlekedés biztosítása érdekében szükséges az igényekhez igazítani a szolgáltatásunkat.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!