Ugrás a tartalomra

Az egyetem emblematikus alakjának állítottak emléket

Létrehozva
Czibere Tibor bronz mellszobrát szerda reggel leplezték le a Miskolci Egyetem előcsarnokában.
Kép
Ünnepélyes szoboravatás, Czibere Tibor bronz mellszobra

Czibere Tibor 1949-ben kezdte meg egyetemi tanulmányait a Miskolci Egyetem jogelődjének, a Nehézipari Műszaki Egyetemnek a Gépészmérnöki Karán. Itt szerzett mérnökdiplomát 1953-ban. 1961-ben védte meg egyetemi doktori disszertációját. 1963-ban az egyetem áramlás- és hőtechnikai gépek tanszékének tanszékvezető egyetemi docense lett.
 
1968-ban vehette át egyetemi tanári kinevezését. Onnantól egészen 1974-ig az egyetem Gépészmérnöki Karának dékánja. 1978-ban a Nehézipari Műszaki Egyetem rektorává választották. Nyolc évig állt az egyetem élén. 2000-ben professor emeritusi címet kapott. De ugyancsak ebben az évben Miskolc díszpolgára címmel is kitüntették.

Kép
Ünnepélyes szoboravatás, Czibere Tibor bronz mellszobra

A Kossuth- és Széchenyi-díjas magyar gépészmérnöknek szobrának elkészítését családja, a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki Karán folyó Mérnökképzésért és Oktatásának Fejlesztéséért Alapítványok, a GGMD Zrt., a Földes Ferenc Gimnázium Öregdiák EG, az Emerson Automation FCP Kft., Tapolca és Miskolc városok önkormányzata, a Miskolci Egyetem és az egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Kara tette lehetővé. A szobor felállítását támogatták továbbá az intézmény volt hallgatói, illetve munkatársai. A szobor Juha Richárd szobrászművész alkotása.

Preview Image
Osztie Tibor képgalériája

A kezdeményezők és szervezők nevében Bencs Péter, az Áramlás- és Hőtechnikai Gépek Intézeti Tanszékének vezetője, Siménfalvi Zoltán, a Gépészmérnöki és Informatikai Kar dékánja, valamint Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora is megjelent az avatón.

Ez is érdekelhet

Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.
Mathiász János emlékezete szakmai borkonferencia. Fotó: Rogosz Péter
Mathiász János emlékezete és a jövő borászata Miskolcon
MiskolcGazdaságOktatásKultúraÉletmódGasztroSzabadidőTudomány
Szakmai konferenciával és filmvetítéssel tisztelegtek a neves szőlőnemesítő, Mathiász János emléke előtt csütörtökön Miskolcon, az MTA MAB Székház épületében.
Enyedi Lili két aranyérmet nyert
MiskolcSport
Nyíregyházán rendezték az U20-as és az U18-as atléták fedettpályás országos bajnokságát.