Máig sem tudom, miért és hogyan, de azokban a kilencvenes években szinte a semmiből teremtek elő a csodatevők. Elég volt három percig két mélytányért balanszírozni a melleden és máris parafenomén lettél. Jöttek az energiát sugárzó gyógyítók, akik jó pénzért, kézrátétellel akár mellet is nagyobbítottak.
A Déli Hírlap szerkesztőségében kollégám, Gábor azonnal felismerte az ebben rejlő anyagi potenciált. Elsőre csupán egy régi álomfejtő brosúrát adott ki, egy olyat, amit már magam is rongyosra lapoztam. Majd utána, máig sem tudom hogyan, felfedezte az ukrán Jevtusenko professzort, a gyermekgyógyász orvost, aki egy Csernobilihoz közeli városból Miskolcra jött szerencsét próbálni. Gábor és felesége lett a messziről érkezett gyógyító hazai menedzsere. Csodálatos időket éltünk akkoriban, semmihez nem kértek engedélyt, és az emberi hiszékenység határai a csillagos eget súrolták. A lapkiadás mellett meghirdettük a gyógyítást minden nyavalyára, és már az lett a szlogen, hogy nemcsak a fehérköpenyesek gyógyítják a betegséget.
Egyébként Jevtusenko valóban rendelkezett különös szellemi képességgel. Olyan középkorú, koraőszülő, energikus, kisportolt, szúrós szemű ember látszatát keltette. Ha nem magam látom, bizonyára nem hiszem el, amit a színpadon produkált a miskolci iskolásoknak a valamikori SZOT székházban. Egy tucat fiatalt úgy hipnotizált csoportosan, hogy közülük egyetlen személy sem lógott ki a sorból. A gyerekek és a felnőttek szinte varázsszóra estek transzba. Elég volt háromméteres távolságból, egyetlen érintés nélkül megpöckölni őket és máris, mint valami élettelen krumpliszsákok hanyatt estek a mögöttük álló segítők karjaiba. Valahol egy videót is őrzök a csaknem kétórás mutatványról, amelynek leglátványosabb részében ledermesztette vagy lemerevítette az embereket. Majd egyetlen mozdulattal, két egymástól kellő távolságra lévő székekre fektette ezeket a személyeket, miközben a fejük és a bokájuk között semmilyen támaszték nem volt. Hihetetlen látvány volt, a fizika és a természettudomány összes törvényeivel szembe mentek a mutatványai.
Sajnálom, ma már nem tudom, merre lehet, de még máig is kíváncsi lennék a képességeinek fortélyaira. Végül kollégám egy valóságos egészségügyi centrumot alapított a tudományára, nemcsak városunkban, hanem Budapesten is.
Miután szabadidejének jó részében a vendégem volt, még egy különös karácsonyi szentestét is együtt töltöttünk egy orosz-magyar szótár társaságában. Miután kapott egy inget ajándékba, cserébe egy öt rubelest adott, hogy mi sem maradjunk szuvenír nélkül. Közben még plusz viszonzásként szegény anyósomon is segíteni próbált, enyhe gyógytornával, amelynek a következményeként két bordája megrepedt.
Napközben a bérelt lakásában elviselhetetlen illatú főzeteket készített, amelyeket gyorsan elkapkodtak a páciensei. Igazi élmény volt mindannyiunknak, amikor egy szerencsi céges bulin rájött, az őt fotózó kollégám dadog. Érdekes volt a felfedezés, mivel soha egyetlen szót sem értett magyarul. Ott helyben elhatározta, hogy kollégámat kigyógyítja a beszédhibájából. Ő viszont sokszor látta már a transzba esettek visszatérését a valóságba, így aztán ijedtségében menekülni próbált. Jevtusenko meg a nyomába, futva, képregénybe illő módon lelassította, lefékezte.
Legközelebb Gyúrcsok Józsiról és a megbabonázott aranyéremmel gyógyító mesterről is mesélek. Mindannyian nekünk dolgoztak.
(Címlapkép: Illusztráció. | Fotó: PixaBay)
