Ugrás a tartalomra

Csúcsszerv az egyetemen – egyelőre ismeretlen elnökkel és tagokkal

Kujan István
Utoljára módosítva
2020. június 07. vasárnap 08:25
Egyszerre lesz ellenőrző, döntéshozó és tanácsadó csúcsszerv az ötfős kuratórium az állami alapítványi fenntartásúvá váló Miskolci Egyetemen. Az elnök és a tagok kiléte továbbra sem ismert, az intézmény mindenesetre kilenc személyt javasolt a minisztériumnak a pozíciókra.

Torma András rektor és Deák Csaba kancellár közösen egyetemen kívüli, közismert, köztiszteletben álló, elsősorban gazdasági, jogi-közgazdasági és közigazgatási szakembereket javasolt a kuratóriumba. – Ez azonban „csak” javaslat volt, nem kötelező érvényű – mondta el Torma András, hangsúlyozva, hogy két feltételt rendkívül fontosnak tartanak: a kuratórium elnöke és tagjai ismerjék jól a Miskolci Egyetemet és jártasak legyenek gazdasági kérdésekben. – Most azért drukkolunk, hogy az általunk javasolt személyek közül minél többen legyenek benne a kuratóriumban.

Torma András bejelenti, hogy állami alapítványi fenntartásúvá válik a Miskolci Egyetem. Fotó: Mocsári László

Merthogy a döntést a jelenlegi fenntartó, az Innovációs és Technológiai Minisztérium hozza majd meg. A 600 millió forintos alaptőkével rendelkező Universitas Miskolcinensis Alapítványt már létrehozták. Hogy a fenntartói jogok is hozzá kerüljenek, ahhoz a fővárosi bíróságnak be kell jegyeznie az alapítói okiratot. Ez a napokban várható – ekkor válhat ismertté a kuratórium elnökének és tagjainak neve. Ezt – feltételezhetően – a minisztérium jelenti majd be.

A rektor elmondta azt is, hogy a kuratórium egyszerre lesz ellenőrző, döntéshozó és tanácsadó szerv. Vizsgálni fogja például, hogy az egyetem eleget tesz-e azon kötelezettségeinek, amik a felsőoktatási törvényből fakadnak, másfelől a fenntartó által rögzített elveknek. Ugyanakkor ez a szerv hagyja majd jóvá a szenátus által elkészített szervezeti és működési szabályzatot. Tanácsadó szervként pedig javaslatokat fog tenni például szerződések megkötésére.

– A kuratórium sokkal „közelebb” lesz az egyetemhez, mint a mostani fenntartó minisztérium. Mindennapi kapcsolatban leszünk. Ezért fontos, hogy a tagok ismerjék az intézményt, tisztában legyenek a sajátosságaival. Azzal, hogy az a rendeltetésünk, a társadalmi feladatunk, hogy itt tartsuk a fiatalokat. Szellemi kisugárzó központ legyünk. Ezzel a kuratóriumnak is tisztában kell lennie.

Arról, hogy a kancellári tisztség megmarad-e, szintén a kuratórium dönt majd. Ha ez a pozíció megszűnik, akkor a felsőoktatási törvény rendelkezése szerint gazdasági vezetőt kell kinevezni a Miskolci Egyetemen.

– A kuratóriummal nem valamiféle harcra készül az egyetem; kéz a kézben fogunk járni, és egymást erősítve jobb egyetemet hozunk létre – hangsúlyozta Torma András.

A modellváltásról ITT írtunk bővebben.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!