Ugrás a tartalomra

Debrecenből utazhat az elődöntőbe a Steelers!

Létrehozva
A hajdúsági szomszédvárban kivívott továbbjutás rájátszást ér az Acélcsapatnak.
Kép

Ha csak jelképesen is, de a miskolciak Debrecenből mehetnek tovább Győrbe, hogy a döntőbe jutásért játsszanak - a most vasárnapi és a jövő hétvégi meccsek között, persze, eltelik még egy hét.

A lényeg azonban, hogy egy elmaradt mérkőzést, egy idegenben épp hogy elveszett derbit és egy járványveszély miatt feladott hazai rangadót (ez papíron két vereséget jelentett tehát eddig a 2020. őszi bajnoki idényben) követően az alapszakaszt záró találkozón megszerezte azokat a pontokat a borsodi együttes, ami a Divízió 1 keleti csoportjának második helyezéséhez szükséges volt.

A 28-7-es sikerrel éppen a mostani házigazdákat, a DEAC Gladiatorst ütötték el a továbbjutástól és Acélosok és léptek a helyükbe.

DEAC Gladiators - Miskolc Steelers 7-28 (0-7, 0-7, 7-7, 0-7)

Miskolci pontszerzők: Charles Wort 3 TD (2 elkapott, Vasyl Jordan passzából, 1 futott), Fenyvesi Csaba TD (elkapott, Vasyl Jordan passzából), Jónás Máté (4 extrapont-rúgás).

HFL teljes szezonjának a koronavírus-járvány miatti elmaradása után őszre Divízió 1 néven írt ki a sportági szakszövetség bajnokságot a két felsőbb osztályból nevezett klubok számára. Ennek Kelet csoportjában szerepelt szeptember-október-november folyamán a miskolci közös együttes: a helyi Renegades csapatának játékosaival kiegészített Steelers. A Miskolc, miután e hétvégi győzelmével jogot szerzett a rájátszásra, jövő vasárnap már a döntőbe jutásért játszhat, ellenfele a másik ágról a Győr Sharks lesz (november 15-én). A finálét a tervek szerint  két hétre rá, november 28-án rendezik.

Ez is érdekelhet

Holdampf Gergő marad a csapatkapitány
SportMiskolc
Labdarúgás: a klub és a játékos szerződést hosszabbított, így továbbra is a középpályás tölti be a DVTK csapatkapitányi tisztségét.
Elmarad a Diósgyőr Rally
SportMiskolc
Nem rendezik meg az Országos Rally Bajnokság augusztus 28-29-re tervezett futamát, a Diósgyőr Rally, közölte az Észak-Magyarországi Autó- és Motorsport Zrt., a verseny szervezője.
Szinay Szabolcs Szkopjéban szerepel
SportVilág
Birkózás: Macedóniában rendezik az U20-as korcsoportos Európa-bajnokságot.
Gólerős csatárt „szerzett” a DVTK
SportSport
Labdarúgás: Borvető Áront leigazolták a piros-fehérek.