Ugrás a tartalomra

Diákok a stúdióban – a miskolci médiát vették górcső alá zrínyis és külföldi diákok

Kujan István
Utoljára módosítva
2019. november 14. csütörtök 18:52
Hogyan indul el a híradó, milyen egy napi adás, hol forgatnak a stábok, milyen témák vannak a honlapon és mi a dolga egy tördelőnek? – ezekre a kérdésekre is választ kaptak az Erasmus + nemzetközi cserediákprogram résztvevői és zrínyis diákok a MIKOM-ban.

Az Erasmus + nemzetközi cserediákprogram keretében zrínyis diákok mellett német, olasz, lengyel és finn iskolák tanulói jártak a Miskolci Napló-minap.hu és a Miskolc Televízió szerkesztőségében. Mint Kissné Trembeczki Nórától, a program egyik koordinátorától projektmenedzser tanárától megtudtuk, a többéves közös projekt fő célkitűzése megismerni egymás kultúráját, egymás értékeit, és persze gyakorolni az idegen nyelveket. A látogatás során a szintén Zrínyiben tanító Ferencsik Marcell tolmácsolt a diákoknak.

Fotó: Parai Roland

A mostani egyhetes, magyarországi találkozó témája a média működése, ezért aztán a helyi médiumokat látogatták meg a diákok a héten, a média szerepéről beszélgettek, arról, hogyan hat a gondolkodásmódra, hogyan jelennek meg az uniós és hazai témák a különböző médiumokban. Rádióban, televíziónál, újságnál is jártak.

Paola Dolma (feketében)

Paola Dolma Olaszországból érkezett. A látogatás során nagyon aktív volt, rengeteget jegyzetelt, nagy érdeklődést mutatott mind a televízió, mind a portálunk működése iránt. – Nagyon tetszik az egész projekt, a médiával való ismerkedés pedig nagyon új nekem, nem gondoltam volna, hogy ennyi mindent megtudhatunk a miskolci médiumok működéséről – mondta el érdeklődésünkre, hozzátéve: érdekes volt megismerni, hogyan készül egy cikk, vagy egy híradós anyag, milyen egy élő felvétel a kamerák előtt.

Média-fogyasztási szokásairól elárulta, hogy otthon a nagyszülei rendszeresen felhívják a figyelmét az újságokban olvasható fontos cikkekre, általában csak ezeket olvassa el, egyébként a telefonja segítségével tájékozódik a nagyvilág történéseiben. Elsősorban a sporttal és a feminizmussal kapcsolatos témák izgatják manapság. – Sajnos Olaszországban is szinte csak negatív tartalmakat közvetít a televízió, ezért nem szoktam nézni – tette hozzá.

Szűcs Lívia (j)

A Zrínyi Gimnázium 11. évfolyamos tanulója, Szűcs Lívia ellenben rengeteget tévézik, rádiót viszont csak az anyukája mellett, az autóban hallgat. Újságot nem olvas, internetes portálokat viszont igen, de főleg azokat a cikkeket, amiket a közösségi oldalakon megpillant, és a címe felkelti az érdeklődését. Egy ütős cím alapján tehát azonnal kattint.

Kissné Trembeczki Nóra végül elmondta: sokkal érdeklődőbben fordulnak az egyhetes program végére a fiatalok a médiához, mint korábban; felismerték, hogy szükség van a különböző felületekre, fórumokra, és tudatosabb médiafogyasztókká válnak. A hét végén egy blogon fogják összefoglalni a tapasztalatokat, olyan kiemelt szempontok figyelembevételével, mint a sajtószabadság, az objektivitás, a hitelesség, valamint hogy milyen témákat dolgoznak fel az egyes médiumok.

Programok

-
Miskolc
-
Miskolc városában