Ugrás a tartalomra

Díjcsökkentéssel segítik a nehéz helyzetbe került vállalkozásokat

Létrehozva
Az intézkedés azoknak nagy segítség, akiknek a járványhelyzet miatt most jóval korábban kell zárniuk.

Díjcsökkentéssel segíti a miskolci önkormányzat a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került vállalkozásokat – közölte a miskolci polgármesteri hivatal.

Azt írják, a Miskolc Holding Zrt. a bejelentett veszélyhelyzetet követő ingatlangazdálkodási folyamatokat kiemelt figyelemmel kíséri.

- A bérlők üzleti tevékenységét nehezítő veszélyhelyzeti intézkedések kapcsán, az Ingatlangazdálkodási Igazgatóság kezdeményezte az önkormányzati ingatlanokban működő, nyitvatartási korlátozás alá eső üzletek díjának ötven százalékos csökkentését. A csökkentés összességében havi 40-45 millió Ft körüli összeggel segítené az érintett vállalkozói közösséget. 

A javaslat alapján Veres Pál polgármester a veszélyhelyzetben ráruházott jogkörében döntött a díjcsökkentés április 1-én történő bevezetéséről.

Címlapfotó: Lengyel Adrián
 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Városi Keresztút bűneink bocsánatáért
MiskolcEgyház
Vasárnap ismét megrendezik a Városi Keresztutat, amely 15 órakor a Szent Anna templomtól indul.
A doni hősök előtt tisztelegtek
Miskolc
Kedden munkalátogatásra Miskolcra érkezett a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség országos elnöke, az alkalomból megkoszorúzták a Szemere-kertben található kopjafát.
Ide érkezik lajtos kocsi a városban
Miskolc
Kedden két miskolci utcában is hibaelhárítási munkákat végeznek az ÉRV Zrt. munkatársai.
Felsőzsolca BYD busz Fotó: Osztie Tibor
Így közlekedik az új BYD csuklós elektromos autóbusz Miskolc és Felsőzsolca között
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az MVK Zrt. legújabb, BYD K11U típusú csuklós elektromos autóbuszainak negyedik példánya is forgalomba áll március 17-én, kedden.