Ugrás a tartalomra

Diósgyőrben virágzik a népművészet

Létrehozva
Tizennyolcadik alkalommal hirdette meg az idén negyven éves Fügedi Márta Népművészeti Egyesület a Virágzó Népművészet című tárgyalkotó pályázatát, amelynek a díjátadója szombaton volt a Diósgyőri Népi Kézműves Alkotóházban.

A Virágzó Népművészet egy újabb olyan tényező, ami miatt Miskolc helyet követel magának Magyarország térképén. Az országos alkotópályázatra 260 tárgy érkezet be, ebből mintegy 190-et állítottak ki a Diósgyőri Népi Kézműves Alkotóházban, ahol június 26-ig tekinthetők meg a népművészeti alkotások.

Preview Image
Képgalériánk a kiállításmegnyitó-díjátadóról; Fotók: Mocsári László

Gergye Zoltán, az idén Miskolc város Civil Díja elismeréssel kitüntetett Fügedi Márta Népművészeti Egyesület elnöke a Miskolc Televízió kérdésére elmondta, nem szabtak meg külön kategóriákat a pályázás feltételeként. Az egyetlen kritérium az volt, hogy „a környezetünkben fellelhető tárgyak és viseletkiegészítők” körébe tartozzanak a pályamunkák.

A konkrét alkotásokat Viszóczky Ilona, a Herman Ottó Múzeum etnográfusa értékelte. Úgy fogalmazott, hogy a „népművészeti mintakincs újraalkotását várták” visszaköszönni a pályaművekben, emellett a modern, újító, feldolgozó tárgyaktól sem zárkóztak el.

Érkeztek munkák fazekasoktól, hímzőktől, ékszerészektől, gyöngyfűzőktől, viseletkészítőktől, bőrművesektől és másoktól. Az egyik legerősebb szakág a fafaragás volt – tudtuk meg Viszócky Ilonától.

Kép

A megnyitón a terület önkormányzati képviselőjeként Varga Andrea alpolgármester is köszöntötte a művészeket. Dicsérte a szervezet tevékenységét, amit idén Miskolc is elismert a Civil Díj formájában. „Diósgyőr életében nagyon fontos tér és lehetőség a Diósgyőri Népi Kézműves Alkotóház” – utalt az intézménynek a városrész életében betöltött szerepére.

„A tárgyak itt olyan üzenetet hordoznak, hogy van egy közös gyökér, ami összeköt minket. Ez egy otthonosságérzet, amelytől jól és biztonságban érezzük magunkat. Ez a tér a diósgyőriek számára egyfajta közösségi tér is” – mint fogalmazott.

A díjátadással egybekötött kiállításmegnyitón beszédet mondott még Kovács J. Attila, a BOKIK kézműipari tagozatának alelnöke, illetve Ács Gyula népzenész játszott a megjelenteknek. Ezt követően szakmai előadásokat hallgathattak meg az érdeklődők.

Ez is érdekelhet

Kórusmű-pályázatot írtak ki Assisi Szent Ferenc emlékére Miskolcon
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Zeneszerzőket várnak a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál alkotói felhívására.
Rock’n’roll-lal készülnek ősbemutatóra
Kultúra
Különleges családi előadásra készül a Csodamalom Bábszínház: március 21-én, délelőtt fél 11-től mutatják be a Graffaló, avagy az Óriásfaló kisegér című bábmusicalt. Szilner Olivér rendezővel beszélgettünk.
Izraeli ízek költöztek a Zsidóházba
KultúraMiskolcBelföldVilágEgyház
Izraeli ételek elkészítését tanulhatták meg az érdeklődők vasárnap délután a miskolci Zsidóházban, ahol az „Izrael konyhája” című főzőtanfolyamot rendezték meg. A programot Sepsi Balázs séf vezette, aki a Vidék Íze magazin szakácsa és a Kóser Catering vezetője.
Esztenás táncház Miskolcon. Fotó: Grúz Bence
Van kilátás folytatásra
KultúraMiskolcÉletmód
Már az Esztenás nélkül is lenne Esztenás táncház Miskolcon. Tóth Arnold zenész és szervezővel beszélgettünk arról is, hogy bizony kineveltek egy újabb Esztenás generációt.