mozi
Klassz Napok - folytatódik a diákoknak szóló program az art mozikban
A június 30-ig tartó rendezvény- és vetítéssorozat célja, hogy az általános- és középiskolás diákok minél nagyobb számban jussanak el moziba, és a közösségi filmnézés élményén keresztül találkozzanak a magyar filmtörténet legértékesebb darabjaival.
Vállalja a felelősséget?
Az Erdélyi-szigethegység lenyűgöző tájai és az emberi beavatkozás drámai következményei kerülnek fókuszba szombaton. A Zöld Kapcsolat Egyesület vetítésre és közös gondolkodásra hív minden természetbarátot a „Hegyizene 2” című film bemutatójára.
Ezt adja nőnapra!
Romantika, humor és szenvedély a vásznon – március 5. és 11. között minden este fél 10-től különleges magyar filmekkel ünnepli a nőnapot a miskolci Uránia-Béke Art Mozi.
A Romzsa Tódor alkotói Miskolcon
A Romzsa Tódor című életrajzi film vetítése után közönségtalálkozón osztotta meg gondolatait a miskolci nézőkkel Bokor Attila rendező és Kakasy Dóra színész szombat este.
Filmvetítés egy kárpátaljai magyar görögkatolikus vértanú szentről
Szombaton közönségtalálkozóval egybekötve láthatja a Művészetek Házában a nagyérdemű Boldog Romzsa Tódor görögkatolikus püspök életéről készült magyar filmet.
Magyar menyegző Miskolcon
Törőcsik Franciska, Kovács Tamás, Rohonyi Barnabás, Anger Zsolt Miskolcon.
Szenvedélyes filmeket láthatnak
Népszerű alkotások újravetítésével készülnek a kultúra napjára a Művészetek Háza mozitermeiben. Most pótolhatja, aki lemaradt valamelyikről.
Száz éves a miskolci mozi
"100 éves az Uránia - a miskolci mozikultúra jubileuma" címmel emlékeznek meg a miskolci mozi történetéről a Miskolci Művészetek Háza kortárs galériáján és a Béke Art Moziteremben december 19-én.
Szombat esti Szépkorúak Filmklubja Miskolcon
A Szépkorúak Filmklubja a Dr. Hilscher Rezső Szociális Közalapítvány kezdeményezéseként, a Salkaházi Plusz program keretében indult el Miskolcon.
Nyolc filmmel érkeznek Miskolcra a Francia Filmnapok
Harmincharmadik alkalommal rendezik meg a Művészetek Háza Uránia és Béke Art mozitermeiben a Francia Filmnapokat november 20. és 26. között.
A legjobb miskolci programok a hétvégére: ehető erdő, LEGO-város, koncert, esküvői expo és még sok meglepetés
Ha még nincs terved a hétvégére, Miskolc most garantáltan kimozdít otthonról. November 8–9-én gasztrokalandok, bringatúrák, filmvetítések, koncertek és családi programok várják a kicsiket és nagyokat egyaránt.
Fesztiválhangulat a mozivásznon
A Mozinet Filmnapok különleges, díjnyertes alkotásokat hoz el Miskolcra, egyenesen a világ legrangosabb filmfesztiváljairól. A mozivásznon most igazi fesztiválélmény várja a filmrajongókat.
Stand-up előadást és ingyenes filmvetítést tartanak a Szinva teraszon
Miskolc lesz a Paramount nyári mozi turnéjának második állomása július 8-án .
Baska magyarul beszél – Történelmi dokumentumfilm a miskolci moziban
A közönségtalálkozóval egybekötött filmvetítés a vármegyei közgyűlés elnökének közreműködésével és ajánlásával érkezik Miskolcra. A részvétel ingyenes, de regisztráció szükséges, részletek a cikk végén.