A felsőoktatási intézmények idén is adományozhatnak arany, gyémánt, vas, rubin, illetve platina díszoklevelet azoknak, akik oklevelüket 50, 60, 65, 70 és 75 éve szerezték – hívja fel a tanár-, tanító- és óvóképző intézetekben végzettek figyelmét a hivatalos honlapján, vagyis a miskolc.hu-n a polgármesteri hivatal.
Amint fogalmaznak, a díszokleveleket az érdekeltnek kell igényelni, de az adományozást a pedagógus utolsó munkahelye és társadalmi szervek is kezdeményezhetik.
A kérelemhez bizonyos okmányokat is csatolni szükséges. Aranydiploma esetén az 50 évvel ezelőtt szerzett oklevél fénymásolatát, a munkakönyv fénymásolatát vagy munkahelyi igazolást az ott eltöltött évekről és rövid szakmai önéletrajzot. A gyémánt-, vas- és rubindiploma esetén pedig az előző adományozott arany-gyémánt- vagy vasoklevél fénymásolatát és szintén rövid szakmai önéletrajzot.
A díszoklevél iránti kérelem az érintett felsőoktatási intézmény, valamint Miskolc város honlapjáról letölthető, vagy személyesen a Szociális és Köznevelési Osztályon, Nagyné Tőszegi Éva ügyintézőnél érhető el (előzetes időpont- egyeztetést alapján).
Az érintettek a kitöltött kérelmeket a csatolt mellékletekkel együtt közvetlenül a felsőoktatási intézményekhez (postai vagy elektronikus úton) nyújthatják be.
A beadási határidők tekintetében a felsőoktatási intézményeknél vagy honlapjukon tájékozódhatnak.
További információ: Nagyné Tőszegi Éva; Tel.:46/512-866-os telefonszámon vagy a www.miskolc.hu honlapon.
Díszokleveleket igényelhetnek
Létrehozva
Az ezzel kapcsolatos kérelmet az érintett vagy a pedagógus utolsó munkahelye, illetve társadalmi szervezetek nyújthatják be.
Ez is érdekelhet
Márton-napi hangolódás, utcazene és vidám hangulat a novemberi Régiségvásáron
November sem telhetett el Miskolci Régiségvásár nélkül. Ezúttal november 8-án várták a kincskeresőket, gyűjtőket és nézelődőket a miskolci belvárosban.
Nem takarítják el az összes falevelet Miskolcon, itt a polgármester válasza
A lehullott falevelek egy része idén nem a komposztálóba vagy a hulladék közé kerül. Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere mutatta be a LombMarad programot.
Elpörögtek a cuccok: ez volt az utolsó Gardróbvásár Miskolcon idén
Hetedik alkalommal rendezték meg a Gardróbvásárt a Belvárosi Fröccsteraszon. Vasárnap délelőtt megtelt a SOHO kincskeresőkkel.
Kiért áll a kereszt a Molnár-sziklán?
Egy megcsalt férj, két halálra ítélt szerelmes vagy egy kikosarazott molnárlegény emlékét őrzi a Molnár-szikla keresztje?