Ugrás a tartalomra

Dolgoznak rajta, hogy valós képet kapjanak a miskolciak az önkormányzat helyzetéről és a tartozás mértékéről

Létrehozva
A szakértők dolgoznak annak érdekében, hogy a miskolciak tiszta és valós képet kapjanak az Önkormányzat helyzetéről – olvasható a Polgármesteri Hivatal közleményében. Október 14-én ugyanis – az átadott dokumentumok tanúsága szerint - az Önkormányzatnak 14,4 milliárd forint tartozása, kötelezettsége volt partnerei felé.

A Miskolci Önkormányzatnak – 2019. október 14.-i állapot szerint – több, mint hatszor annyi tartozása van, mint amekkora összeg a rendelkezésére áll. Ez derült ki azokból az első körös szakmai anyagokból, amelyeket a polgármesteri tisztség átadás-átvétele után kért be és kapott meg a Veres Pál polgármestert segítő szakemberek csapata. 

Az elektronikusan és papír alapon átadott dokumentumok részletes vizsgálata még folyamatban van, de pár fő adat már világosan látszik. 2019. október 14-én az Önkormányzatnak 14,4 milliárd forint tartozása, kötelezettsége volt partnerei felé (az adatok a Miskolc Holding Zrt. kötelezettségeit, adósságait és tartozásait még nem tartalmazzák), amivel szemben mindössze 2,3 milliárd forint áll rendelkezésre. 

 A szakértők tovább dolgoznak annak érdekében, hogy a miskolciak tiszta és valós képet kapjanak az Önkormányzat helyzetéről, az eredményekről természetesen folyamatosan tájékoztatást ad majd a Polgármesteri Hivatal - olvasható a hivatal közleményében. 

 

 

 

 

Ez is érdekelhet

A jogász válaszol: Új szabályok a társasházi közös képviselőkről
Miskolc
Október 23-án hatályba lépett a 283/2026. (X. 22.) Korm. rendelet, amely a társasházi tisztségviselők – vagyis a közös képviselők és az intézőbizottsági elnökök – nyilvántartásba vételét, valamint az éves beszámolók benyújtását szabályozza. A jogszabály célja annak egyértelműsítése hogy ki képviselheti hivatalosan a társasházat, továbbá, a hatósági ellenőrizés elősegítése.
A Nagy Októberi Szocialista Forradalomra és mártírjára emlékezett a Munkáspárt
Miskolc
A Magyar Munkáspárt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezeteinek elnöksége november 7-én, szombaton kettős megemlékezést tartott a miskolci Hősök temetőjében és Szabó Lajos ezredes sírjánál.
Negyedszer is kikaptak
MiskolcSport
Röplabda: TippmixPro férfi Extraliga, alapszakasz, 4. forduló.
Régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés vasárnap
Miskolc
Ezúttal rendhagyó módon, az előző hétvégi ünnepek miatt, nem november első vasárnapján, hanem november 8-án rendezik meg a Miskolci Régiségvásárt, ami a megszokott közösségi közlekedési változásokkal jár.