A statisztikát a minisztérium közölte Szél Bernadett adatigénylésére hosszas levelezés után. A témával az RTL Klub híradója foglalkozott. 2018-ban hatezer új pedagógus kezdte meg a munkát, ez a szám 2020-ra kétezerre csökkent. Szél Bernadett szerint drasztikus béremelés nélkül még rosszabb lesz a helyzet. A szakszervezet arról beszélt, a tanárhiány miatt már negyedéves, oltott, tanárszakos diákoknak is munkát kínálnak az iskolák. Korábban a miniszterelnök is azt mondta: megérti, ha a tanárok elégedetlenek a helyzetükkel, de még nincs kolbászból a kerítés.
Drasztikusan csökkent a pályakezdő tanárok száma
Ez is érdekelhet
A Nagy Októberi Szocialista Forradalomra és mártírjára emlékezett a munkáspárt
A Magyar Munkáspárt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezeteinek elnöksége november 7-én, szombaton kettős megemlékezést tartott a miskolci Hősök temetőjében és Szabó Lajos ezredes sírjánál.
Régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés vasárnap
Ezúttal rendhagyó módon, az előző hétvégi ünnepek miatt, nem november első vasárnapján, hanem november 8-án rendezik meg a Miskolci Régiségvásárt, ami a megszokott közösségi közlekedési változásokkal jár.
Légy látható, maradj biztonságban! – Light Friday a Szinva teraszon
Az Országos Rendőr-főkapitányság országszerte huszonegy helyszínen, köztük a miskolci Szinva teraszon rendezte meg november 6-án, péntek este őszi balesetmegelőzési napját, a Light Friday-t, ahol a láthatóság fontosságára hívták fel a figyelmet, ami életet menthet.