Ugrás a tartalomra

Dürer verseny a Földesben

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. február 14. péntek 08:58
Idén már 13. alkalommal rendezték meg a miskolci gyökerekkel rendelkező, természettudományos Dürer csapatversenyt, amelynek évről évre az alapítókat kinevelő Földes Ferenc Gimnázium ad otthont.

A versenyen a diákok 3 fős csapatokban mérhetik össze tudásukat matematika, fizika és kémia kategóriákban. A döntőn a hagyományos kifejtős forduló mellett matematikában váltóverseny, fizikában mérés, kémiában pedig váltóverseny, kísérleti és laborforduló teszi teljessé a megoldandó feladatok listáját. 

A verseny lebonyolításán több mint ötven aktív, önkéntes szervező dolgozik évről-évre, akik zászlójukra tűzték a természettudományok népszerűsítését. Fontos céljuk, hogy a szakmai versengést élményekkel, pályaorientációval és tehetséggondozással egészítsék ki, közben pedig közösséget formáljanak.  

Ennek érdekében a döntőkön ismeretterjesztő előadásokkal, rendhagyó tanórákkal, vetélkedőkkel és társasjátékozással várják a diákokat. A program sikerét tükrözi, hogy a szervezők jelentős része a korábbi versenyzők közül kerül ki. Ők olyan lelkes egyetemisták, akik szeretnék a versenyen még középiskolásként szerzett élményeiket a következő generációknak visszaadni.

A verseny népszerűsége szó szerint határtalan, idén a 631 jelentkezett csapat között találhatunk Révkomáromról (Szlovákia), Nagyváradról (Románia) és Dunaszerdahelyről (Szlovákia) nevező diákokat. Ezenfelül a verseny helyi fordulójának néhány feladata angol nyelven bárki számára elérhetővé, megoldhatóvá vált idén. Ez a lehetőség pedig számos külföldi (osztrák, román, szlovén és iráni) iskola érdeklődését keltette fel, motiválta őket saját, helyi Dürer verseny rendezésére a magyarországi mintát követve, a magyar rendezőkkel egyeztetett módon. A versenyt 2017. szeptemberétől A Gondolkodás Öröme Alapítvány szervezi.

 


A XIII. Dürer 9-12. osztályos versenyzőinek részletes eredményei a verseny honlapján megtekinthetőek.
A XIII. Dürer verseny győztesei:
C kategória: 
Végtelen számrendszerek: Kis Blanka, Joó Judit, Magyar Gábor Balázs - Egri Dobó István Gimnázium - Felkészítő tanáraik: Dr. Pappné Balázs, Judit Németi Judit 
D kategória:
 Tri-szekció: Varga Luca Borbála, Kosóczki Balázs, Klem Zsolt - Kiskunhalasi Református Kollégium Szilády Áron Gimnázium és Kollégium - Felkészítő tanáraik: Klemné Lipka Dorottya ,Csányi János 
E kategória:
Kartali kartell: Dezső Kende, Kercsó-Molnár Anita, Nádor Benedek - Budapest XIV. kerületi Szent István Gimnázium, Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium - Felkészítő tanáraik: Ádám Réka, Bóra Eszter Dr. Dobos Sándor, Magyar Zsolt
E+ kategória:
Elefánt: Beke Csongor, Kocsis Anett, Hámori Janka - Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium, Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium - Felkészítő tanáraik: Tigyi István, Schultz János Gyenes Zoltán, Kiss Géza, Szűcs Gábor
F kategória:
Mágneses tripólus: Takács Dóra, Bokor Endre, Varga Vázsony - Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium - Felkészítő tanáruk: Schramek Anikó
K kategória:
Baby Shark: Moharos Viktor, Benczúr Máté, Polgár Anna - ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium - Felkészítő tanáraik: Farkas Ferenc, Böddiné Schróth Ágnes, dr. Szakmány Csaba
K+ kategória:
Neon: Ambrus Barbara, Győrfi Sára, Almási Balázs - ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium, Budapest XIV. kerületi Szent István Gimnázium - Felkészítő tanáraik: Kiss Andrea, Borbás Réka, Sebő Péter, Villányi Attila

További hírek

Olvasnivaló

 

Programok

Jelenleg nincsenek programok!