Ugrás a tartalomra

DVSC alapemberével erősít a DVTK

Létrehozva
Szatmári Csaba Diósgyőrben folytatja pályafutását - tájékoztatta szerkesztőségünket a klub . A rutinos, de még mindig csak 26 éves közel kétméteres középső védő Debrecenből érkezik, ahol hosszú ideig dolgozott Kondás Elemér irányítása alatt.

A DVTK vezetése, és kinevezése után személyesen Kondás Elemér vezetőedző is hívott Diósgyőrbe - mondta Szatmári Csaba. - A döntésem meghatározó eleme, hogy ennyire bíznak bennem. Elsődleges célom úgy fogalmazhatom meg, hogy minél előbb jussunk vissza az élvonalba, amihez a saját magam teljesítményével is hozzá szeretnék járulni.

Kép

- Szatmári Csaba éveken keresztül a DVSC alapembere volt az élvonalban és legutóbb az NB II.-ben. Elsősorban a labdaszerzésért felel, fizikai adottságainak köszönhetően átlagon felüli a fejjátéka, amit mindkét kapu előterében hasznosítani tud. Leigazolásával tovább erősödik a DVTK védelme - nyilatkozta Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója. - Új emberként érkezik Diósgyőrbe, azonban nagyon jól ismerik egymást Kondás Elemérrel, ezért biztos vagyok benne, hogy gyors segítséget ad a csapatjáték építésében.

Ez is érdekelhet

Edzőt vált a DVTK labdarúgócsapata
SportMiskolc
A Merkantil Bank Ligában szereplő együttes jelenleg a táblázat 13. helyét foglalja el, egy győzelem és egy döntetlen mellett három vereség az eddigi mérleg.
Olimpikonok és világbajnoki szereplők randevúznak
SportMiskolc
Nosztalgiatalálkozót tartanak a DVTK egykori kiválóságai Miskolcon szeptember 4-én, pénteken délután.
Apatóczky Máté folytatja munkáját a piros-fehéreknél. Fotó: magánarchívum
Huszonhat meccs vár rájuk
SportMiskolcBelföld
Saját nevelésű játékosaikra építenek a piros-fehérek.
Nagy küzdelmet vívtak
SportMiskolcBelföld
A diósgyőri Gál Nikolett is rajthoz állt a magyar csapatbajnokságon.