Ugrás a tartalomra

Egy állati éjszaka Miskolcon

Létrehozva
Idén immár tizenharmadik alkalommal rendezik meg az Állatkertek Éjszakáját a Miskolci Állatkertben augusztus 30-án, pénteken.
Kép
Állatkertek éjszakája tavaly / Fotó: Mocsári László

Országszerte tizenhárom állatkertben készülnek különleges esti programokkal augusztus utolsó péntekjén. A Miskolci Állatkertben 19 és 23 óra között várják különlegességekkel, érdekességekkel a látogatókat. Az év folyamán ez az egyik kivételes alkalom, amikor a vendégek sötétedés után is bent maradhatnak az állatkert területén, és felfedezhetik az éjszakai állatkert csodás világát. A fáklyák fénye, a különleges állathangok, a hűs erdő illata teszi különlegessé a helyszínt, melyet a változatos programok még tartalmasabbá varázsolnak.

Augusztus 30-án az állatkert hosszabbított nyitvatartással, délelőtt kilenc és este tizenegy között fogadja a látogatókat. Jegyváltásra ezen az estén 22 óráig lesz lehetőség. A nap folyamán érkezők folyamatos bent tartózkodással részt vehetnek az esti programokon is. Este a különleges látványetetések mellett a következő programokkal várják az érdeklődőket: találkozás a "nemszeretem" állatokkal az oktatóteremben, „Bogaras vagyok” - kézközelben a varázslatos ízeltlábúak, a Herman Ottó Múzeum bemutatója varázslatos világító ásványokról, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület interaktív bemutatója, valamint ingyenes arcfestés.

Ez is érdekelhet

Nem csak a kilométerek számítanak – a Cserehátot is bejárhatjuk a Kéktúrázás Napján
SzabadidőMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségKörnyezet
Október 10-én ismét egyszerre indul útnak több ezer túrázó az ország különböző pontjain. A Kéktúrázás Napján Petrovics Edina a Cserehátban, Rakacaszend és Felsővadász között vezeti a csapatát – egy 15,3 kilométeres, őszi túrán, ahol a táj mellett a vidék története is fontos szerepet kap.
Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.