Ugrás a tartalomra

Egy gólt megőrzött tetemes előnyéből a DVTK, gólgazdag meccsen gyűrték le a Győrt

Létrehozva
Már az első játékrészben három góllal vezetett az idegenben játszó Diósgyőr, a végére azonban visszajött a Győr.

Az első találatra a 24. percig kellett várni, egy jobb oldali szöglet után Bárdos maradt egyedül a túloldalon, és 3 méterről a kapuba fejelt (0–1). Alig néhány perc múlva növelte előnyét a DVTK: egy villámgyors kontra után született meg a gól. Edomvonyi a kezdőkörben lépett oda keményen Markunak, elvette tőle a labdát, majd végigszaladt az ETO térfelén, és 15 méterről a kapuba lőtt. Gyurákovics hiába jött ki elé, védeni nem tudott (0–2). Újabb bő 10 perc elteltével pedig már hárommal vezetett a Diósgyőr! Ezúttal a bal oldalról jött a vendégek szöglete Jurektől, nagy lendülettel érkezett Bárdos, és 7 méterről a kapu közepébe fejelt (0–3).

A csapatok innen vonultak a szünetre – hogy aztán a fordulás után ott folytassák, ahol abbahagyták. Az 51. percben ugyanis négyre növelte előnyét a vendég piros-fehér alakulat: hiába támadott, nyomott az ETO, megbánta, mert egy gyors kontrával elfutott a bal oldalon Edomwonyi, egy csel után betört a tizenhatoson belülre, majd kissé balról nem lőtt, hanem passzolt, éppen Klimovicsnak, aki 5 méterről a kapuba lőtt (0–4).

Ezúttal azonban érkezett a válasz, az 59. percben szépített a Győr: nagyon messzire, mintegy 35 méterre a kaputól jöhetettek szabadrúgással, Szahli nagy erővel meglőtt labdája egy védő fején irányt változtatott, és a kapu bal oldalába pattant (1–4).

Gólgazdag találkozót láthatott a közönség, hiszen újabb találatot jegyzett a hazai csapat a 79. percben: Kapic ment el a bal oldalon, Stefulj élesen középre adott, a labda Gera lábáról Odincovot becsapva, a kapus lába között a hálóba pattant (2–4).

Hihetetlen, milyen meccset játszottak a csapatok! A 83. percben már csak egyetlen gól a Győr hátránya. Elaludt a vendégek védelme, Stefulj kapott szép labdát sarokkal Szépétől, átvette, majd 10 méterről lőtt, Odincov pedig nem tudott védeni (3–4).

További részletek hamarosan!

 

Ez is érdekelhet

Nem volt esélyük, simán kikaptak
Sport
Férfi kézilabda NB I/B, 19. forduló: diósgyőri vereség.
Védőjátékuk csődöt mondott
SportMiskolc
Férfi kosárlabda NB I/B, Piros csoport, alapszakasz, 21. forduló.
Jótékonysági SakkParty: huszonnyolcan voltak
SportMiskolc
A DVTK Medicalban szombaton nemes célt szolgáló akciót tartott a Rotary Club Miskolc.
Már huszonegy egyéni bajnoki címnél tart
SportMiskolc
A diósgyőri Kékesi Márton nagyszerűen szerepelt Ausztriában.