Ugrás a tartalomra

Egy hétig a szociális munkásokra figyel Miskolc

Létrehozva
A szociális területen tevékenykedő szakembereket gyűjti egybe és ismeri el a Szociális Munka Hete.
Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

November 12-e a szociális munka napja. Ehhez kapcsolódóan szervezi meg hagyományosan Miskolcon a Szociális Munka Hetét november 11. és 15. között a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény (MESZEGYI) társintézményekkel együttműködésben. A rendezvénysorozatra elsősorban a miskolci szociális és gyermekjóléti intézmények képviselőit, magukat a szociális munkásokat várják. Szerkesztőségünk tagjai a tematikus hét nyitókonferenciájára látogattak el hétfőn, a városháza dísztermébe. 

- Tizenkilenc évvel ezelőtt az akkori miskolci családsegítő központ indította el ezt a kezdeményezést, amely több napos programsorozaton keresztül felhívja a figyelmet a munkánkra, mind a segítő szakmában dolgozók, mind a lakosság számára. További célunk, hogy lehetőséget adjunk arra, hogy a hétköznapi feladatellátás mellett egy kicsit más közegben, közösségben is tudjanak találkozni egymással ezek a szakemberek – nyilatkozta stábunknak Gúr Péter Attila, a MESZEGYI igazgatója. 

Szakmai közösségépítés

„Szeretnénk, ha a mindennapi mókuskerékből kilépve találkozhatnánk egymással itt a Szociális Munka Hetén és különböző akár szakmai, akár bohémabb pillanatokat élhessünk meg együtt. Bízom benne, hogy ezen a rendezvénysorozaton mindenki megérezheti a munkájának a pozitív hozamát. Azt gondolom, hogy ez fontos, hiszen sokszor nagyon kemény feladatok előtt állunk és a lehetetlennel próbálunk küzdeni. Viszont, ha jó szakmai kapcsolataink vannak, az még a legnehezebb tevékenységhez is ad erőt. Ha magunkkal rendben vagyunk, akkor tudunk csak a társadalom felé pozitív képet nyújtani és azokért, akikért dolgozunk, hatékonyabb munkát végezni” – fogalmazott köszöntőjében az igazgató. 

Kép
Gúr Péter Attila köszöntője / Fotók: Juhász Ákos

Elmondta, hogy a héten több programot valósítanak meg a november 11. hétfői konferencián kívül, amivel a korábbi évekhez hasonlóan, idén is elindították a hetet. November 13-án, szerdán kirándulást szerveznek a Máltai szeretetszolgálattal közösen a Kecske-lyuk barlanghoz és a Felső-forráshoz. November 14-én, csütörtökön, 13 órától jelmezes szociotúra lesz a rajzfilmek jegyében. Szerdától péntekig, jellemzően 9-től délig pedig intézménylátogatásokra nyílik lehetőség, amelynek keretében megtekinthetők a városban működő szociális intézmények. 

Visszaadják a reményt

„Ma egy olyan konferenciára gyűltünk össze, amelynek középpontjában a szociális munka és azok az emberek állnak, akik nap, mint nap a közösség szolgálatáért dolgoznak. Miskolc város vezetése nevében elmondhatom, hogy a szociális munkások tevékenysége nagyon fontos. Nélkülük sok olyan emberrel találkoznánk az utcákon, az intézményekben, akik nem tudnak magukkal mit kezdeni” – fejtette ki köszöntőjében Matiscsák Éva, Miskolc alpolgármestere. 

Hozzátette, hogy a Szociális Munka Hete kiváló alkalom arra, hogy elismerjék a szociális területen tevékenykedő szakemberek áldozatos munkáját és köszönetet mondjanak azoknak, akik az elesettekkel, a rászorulókkal dolgoznak és mellettük állnak nap, mint nap. Továbbá megmutassák a világnak, hogy létezik egy ilyen szakterület és érzékenyítsék a városlakókat arra, hogy észre vegyék ezt és mindazokat, akikért a szociális munkások erőfeszítéseket tesznek. 

Kép
Matiscsák Éva alpolgármester örömmel vett részt a rendezvényen

„A szociális munkásoknak köszönhetjük, hogy a társadalom peremén élőknek is van hangja. Lényeges, hogy támogatják életük nehéz helyzetében azokat az embereket, akik iránymutatást keresnek. Így reményt adnak azoknak, aki talán már elvesztették reményüket. Mindennap bizonyítják, hogy az emberség és a törődés képes áttörni a legnagyobb nehézségeket is. Összességében hozzájárulnak ahhoz, hogy összetartóbb társadalomban éljünk” – mutatott rá az alpolgármester.  

„Tehát olyan értékeket képviselnek, amelyekre mindennél nagyobb szükség van ma a világban: együttérzés, elfogadás és az a hit, hogy minden ember számít Annak ellenére, hogy a szociális munkásokkal találkoznak először a krízishelyzetekkel, mégis mindig láthatatlanok maradnak. Ezen a rendezvénysorozaton azonban végre előtérbe kerülnek” – magyarázta. 

Kép
Kép

Ez is érdekelhet

Kellenek az akciógólok
MiskolcSport
Labdarúgás: a hétvégén idegenbeli megyei rangadó vár a diósgyőriek együttesére.
Újabb rangos természetfotós sikerekkel büszkélkedhet a Miskolci Fotóklub
MiskolcBelföldKultúra
„Az év természetfotósa 2026” pályázatán két klubtag - Barkóczi Boglárka és Kékedi Viktor - munkái is kiemelkedő elismerésben részesültek a Miskolci Fotóklubból.
Képgaléria
Patak utcai játszótér átadása
Átadták a megújult Patak utcai játszóteret
Miskolc
A Miskolci Belvárosi Kör összefogásának és a támogatók adományainak köszönhetően megújult a miskolci Patak utcai játszótér. A megújult játszóteret Tóth-Szántai József, Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere vette át dr. Deák Csabától, a Miskolci Belvárosi Kör alapító tagjától és Soós Tibortól, a támogatók képviselőjétől.
Terézanyu anyja hazatért
MiskolcKultúra
Nem kábító, de nagy szeretettel fogadták Rácz Zsuzsát a Grizzlyben csütörtök este. Az Állítsátok meg Terézanyut! és a Kábítószeretet írónője elhozta legújabb könyvét, és stand-upolt miskolci életéről is.