Ugrás a tartalomra

Egy külső és egy belső zarándoklat alkotásai

Létrehozva
Az El Caminoról szóló könyvet és egy megérintő kiállítást ajánl a Magyar Összművészeti Műhely (MÖM).

El Camino – Félúton útfélen című könyvét mutatta be Petrovics Zsuzsanna zarándokszerző dedikálással egybekötve január 21-én Miskolcon, a MÖM központjában, a helyi messiáshívő közösség imaházában, a Hunyadi János utca 4. szám alatt. Majd Schmidt Ruth festőművész Jól csak a szívével lát az ember című kiállítását nyitották meg. Zenei műsorral Szurasenkó Dániel furulyaművész és Kékes Zsuzsanna zeneművész közreműködött. A tárlat február 21-éig tekinthető meg előzetes bejelentkezés után.

Kép
Petrovics Zsuzsanna dedikál. Fotók: magánarchívum

- Ráismertem Shirley Maclaine: Camino – A lélek utazása című könyvének ajánlójában egy gyermekkori álmomra, amiben egy sziklán ülök, és előttem a nagy kékség – mesélte Petrovics Zsuzsanna salgótarjáni származású nyugalmazott pedagógus, aki Budapestről érkezett.

– Az ajánlóból kiderült, hogy nem messze az El Camino végpontjától, Santiago de Compostellától található egy világvége nevezetű hely, a Finistere, ahová én szerettem volna eljutni. 2010 nyarán, 46 éves koromban, gyakorlott kéktúrázóként elindultam a közel 800 kilométeres, 33 napos zarándokútra. A francia útvonalon mentem a Pireneusokon keresztül. Bár nem vagyok vallásos, de van hitem. Az úton lelki megtisztulást tapasztaltam, és azt, hogy nincsenek véletlenek. Az élményeimről naplót vezettem, és ez alapján írtam meg tavaly a könyvet.

Kép
Szurasenkó Dániel és Schmidt Ruth a kiállításmegnyitón. 

Gasztonyi Kálmán, a zsidó-keresztény kultúrát megjelenítő nemzetközileg elismert festőművész tanítványa hozta el mestere után a kiállítását.

- A tárlatomon realista stílusban megfestett, főleg szimbolista témájú olajfestmények láthatók, amelyek a néző szívét is megérintik. Ezek az alkotások megtörtént események vagy érzések alapján születtek. A képeimen: veszteségek, örömök, állatok és humor is feltűnik, amelyeken keresztül tükröződik, hogy hogyan látom a világot – osztotta meg Schmidt Ruth, az erdélyi származású festőművész.

Kép
Schmidt Ruth az alkotásaival.

– A miskolci kiállításmegnyitó nagy élmény volt számomra, mert szeretettel fogadtak, és több bensőséges beszélgetésben lehetett részem.

Ez is érdekelhet

Kórusmű-pályázatot írtak ki Assisi Szent Ferenc emlékére Miskolcon
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Zeneszerzőket várnak a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál alkotói felhívására.
Rock’n’roll-lal készülnek ősbemutatóra
Kultúra
Különleges családi előadásra készül a Csodamalom Bábszínház: március 21-én, délelőtt fél 11-től mutatják be a Graffaló, avagy az Óriásfaló kisegér című bábmusicalt. Szilner Olivér rendezővel beszélgettünk.
Izraeli ízek költöztek a Zsidóházba
KultúraMiskolcBelföldVilágEgyház
Izraeli ételek elkészítését tanulhatták meg az érdeklődők vasárnap délután a miskolci Zsidóházban, ahol az „Izrael konyhája” című főzőtanfolyamot rendezték meg. A programot Sepsi Balázs séf vezette, aki a Vidék Íze magazin szakácsa és a Kóser Catering vezetője.
Esztenás táncház Miskolcon. Fotó: Grúz Bence
Van kilátás folytatásra
KultúraMiskolcÉletmód
Már az Esztenás nélkül is lenne Esztenás táncház Miskolcon. Tóth Arnold zenész és szervezővel beszélgettünk arról is, hogy bizony kineveltek egy újabb Esztenás generációt.