Ugrás a tartalomra

Egy lépésre élete álmától a miskolci fitnesz versenyző

Létrehozva
Kiemelkedő nemzetközi sikerekről számolt be a miskolci sportegyesület.

A fitnesz világában is mind a hobbisportolók, mind a versenysportolók életét komolyan megnehezítették a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos védekezési intézkedések. Bukovenszki-Bodnár Noémi azonban már akkor belevágott a felkészülésbe, amikor még igencsak kérdéses volt, hogy mikor rendezhetnek újra nemzetközi versenyeket. A miskolci székhelyű Gorillaz Body & Power Team Sportegyesület edzője és versenyzője magasra tette maga elé a lécet: nem más céllal kezdett bele januárban a munkába, minthogy bekerüljön a világ élvonalába, azaz megszerezze a világ egyik legrégebbi és legnagyobb testépítő- és fitnesz világszövetsége, az IFBB PRO státuszát.

Kép
Fotó: B&B media

Az ehhez vezető út első megmérettetése a regionális kvalifikáció volt, ahol Noémi két kategóriagyőzelemmel megszerezte a jogot, hogy hazánkat képviselje a rangos nemzetközi megmérettetéseken. A miskolci versenyzőnek az első versenyre a spanyolországi Alicante-ba kellett elutaznia. Az Amateur Olympián több mint 500 versenyző vett részt, Noémi figure kategóriában lépett színpadra, és az erős nemzetközi mezőnyben sikerült bekerülnie a top 5-ös döntőbe, ahol végül a negyedik helyet szerezte meg. Profi státuszt azonban csak abban az esetben kap egy versenyző, ha megnyeri a kategóriáját, így sajnos ezen a versenyen – bár javított a tavalyi eredményén Noémi – ezt a célt nem sikerült elérnie.

Kép

Spanyolországból az út egyenesen Kijevbe vezetett, ahol az I. VL Classic Pro Qualifier versenyen lépett színpadra, 25 ország több mint 200 versenyzője mellett. Mindenki szeme előtt egy cél lebegett: hogy a legjobb legyen és megszerezze a profi kártyát. Itt azonban emelt a téten Noémi: a magyar bírói delegáció javaslatára egy számára teljesen új kategóriában, a women’s physique-ben is indult. Hatalmas meglepetés volt ez a kategória számára is, hiszen egy hajszállal lemaradva, a nála átlagosan 10 évvel idősebb versenyzők között az előkelő második helyet szerezte meg.

Délután aztán következett a figure, azaz a fő kategóriája. – Az izgalmakat fokozta egy bombariadó is, az egész épületet kiürítették – mesélte Bukovenszki Gábor egyesületi elnök. – A közel kétórás csúszást követően sajnos a hazai túlerőt nem sikerült legyőznie Noéminek és egy ukrán versenyző mögött, ebben a kategóriában is a második helyen végzett.

Kép

„Mindkét versenyen egyedüli magyarként képviselte hazánkat. Minden kétséget kizáróan elmondhatjuk, hogy Noémi minden idők legsikeresebb borsodi női fitnesz versenyzője” – tette hozzá Gábor.

– Egyáltalán nem kudarcként éltem meg ezeket az eredményeket, épp ellenkezőleg: hatalmas motiváció számomra, hogy csupán egy karnyújtásnyira kerültem életem álmától – fogalmazott Noémi, aki ősszel folytatja a küzdelmet a profi státuszért, első versenye szeptember 19-én lesz Ausztriában.

Ez is érdekelhet

Dobogós helyen végzett a világkupán a DVTK öttusázója
SportMiskolcVilág
Július első hétvégéjén az egyiptomi Alexandriában rendezték meg az idei világkupa-sorozat döntőjét. Guzi Blanka bronzérmet szerzett a tornán.
Világkupa – a DVTK öttusázója, Guzi Blanka bejutott a vasárnapi döntőbe
SportMiskolcVilág
Guzi Blanka meggyőző teljesítménnyel bejutott a vasárnapi döntőbe Egyiptomban.
Visszatért a klubikon Diósgyőrbe
SportMiskolc
Egy ízig-vérig diósgyőri szakember, Vitelki Zoltán vezetésével készül a DVTK II F4R csapata az NB III 2025/2026-os szezonjára.
Újabb klasszis csatlakozik a DVTK kosárlabdacsapatához
SportMiskolcVilág
A WNBA-ban szereplő Kathryn Westbeld a 2025/26-os szezonban Diósgyőrben folytatja pályafutását.