Ugrás a tartalomra

Egy néphagyomány szerint Szent István napján indulnak útnak a gólyák

Létrehozva
Egyes vidékeken pedig ekkor rendezték meg az aratási felvonulást.

Augusztus 20-a Magyarország nemzeti ünnepe és hivatalos állami ünnepe az államalapítás és államalapító Szent István király emlékére. A nap egyben a magyar katolikus egyház egyik – Magyarország fővédőszentjének tiszteletére tartott – főünnepe. A nap az új kenyér ünnepe is.

Kevés népszokás fűződik ehhez a naphoz, csupán néhányat jegyeztek fel a krónikák. Egyes vidékeken ekkor rendezték meg az aratási felvonulást. Galgamácsán például néhány leány vitte a kalászokból font koszorút, őket követte lovaskocsin a „maradék”. A templomhoz vonultak, ahol imával adtak hálát, hogy az aratási munkákat sikeresen befejezték.

A református közösségben a legszegényebb családnak nagy kenyeret sütöttek, amelyhez a lisztet házról házra gyűjtötték össze.

A Felvidék magyar lakta területein ünnepi istentisztelettel, kenyérszenteléssel, kirakodóvásárral ünnepelnek, Erdélyben őrtüzek gyújtásával, kulturális programokkal, néptánctalálkozóval és ökumenikus zarándoklattal tisztelegnek az államalapítás előtt.

A néphagyomány szerint István napkor a szép idő jó gyümölcstermést jelez. A Tiszaháton úgy tartják, hogy István napkor mennek el a gólyák, Medvesalján, Péterfalván pedig a nap a málna szedésének ideje.

(sokszinuvidek.24.hu)

Ez is érdekelhet

Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.
Vajon lesz-e jövőre is?
KultúraMiskolc
Hamarosan kihirdetik az új színházi évadot, a 2026/27-est, amiben valószínűleg helyet kap a Vasgyári eklogák is. A darab szerzőjével és rendezőjével beszélgettünk.