Ugrás a tartalomra

Egy szelet a gyermekgyógyászatból: elindultak a GYEK-napok

Létrehozva
A Szeleta Park Látogatóközpontba rengeteg színes programmal köszönt be szombaton a havonta visszatérő rendezvény.
Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

A GYEK-napok néven futó programot minden hónap első szombatján (a régiségvásár előtti napon) tartják majd. Helyszíne a Majális Park buszvégállomás melletti Szeleta Park Látógatóközpont – olvasható az incholding.hu-n.
A  cél, hogy a Velkey László Gyermekegészségügyi Központ értékeit és lehetőségeit a szakemberek bemutassák. Mindemellett a gyerekek és szülők számára betekintést nyújtsanak „a modern, gyors diagnosztikus és terápiás módszerekbe, melyek gyermekbarát környezetben történnek, a szülő számára is lehetőséget nyújtva a gyógyulás folyamatába való részvételre”.


Természetesen a szórakozás is jelentős szerepet játszik a GYEK-napok során, hiszen előadások, interaktív játékok, arcfestés, lufi hajtogató bohóc és bűvész is várta a gyerekeket.
Varga Andrea, Miskolc alpolgármestere is részt vett az esemény megnyitóján. Hangoztatta, a város számára különösen fontos szempont a gyermekek egészsége.

Kép

- Miskolc jó helyzetben van, hiszen a Gyermekegészségügyi Központ (GYEK) hosszú évek óta biztosítja magas színvonalon azt a szakmai hátteret, amely gyermekek egészségmegőrzésének a kulcsa – fogalmazott, kiemelve, a városnak a következő időszakban a gyermekekre és a fiatalokra kell koncentrálnia.

- Ez a jövőnk, amiben partnerségre van szükség a miskolci cégekkel, a szülőkkel és a különböző szakterületek képviselőivel. Hiszek abban, hogy ez a rendezvény segíteni tudja azt a kölcsönösen hasznos együttműködést, amire a gyermekeink érdekében szükség van – mondta Varga Andrea.

Sólyom Enikő, a GYEK vezető főorvosa szerint a rendezvénysorozat kiváló alkalom arra, hogy bemutassák a központ célkitűzésit.

- Több évtizede dolgozunk a megye és a város gyermeklakossága érdekében. A népszerűsítésre, annak hangsúlyozására, hogy mit is csinálunk mi, és mit várunk a lakosságtól, hatalmas szükség van. Remélem, a szülők és a gyerekek is szívesebben meghallgatnak egy-egy ismertető előadást a játék közben – fejtette ki a főorvos asszony, aki megköszönte a szervezőknek is a lehetőséget. 

Ez is érdekelhet

Együttműködési megállapodást kötött az egyetem Egészségtudományi Kara és az CRU Hungary Kft.
MiskolcOktatás
A Miskolci Egyetem és a CRU Hungary Kft. közötti együttműködésének egyik ígéretes új területe a várandós édesanyák érintésmentes gerincvizsgálati lehetőségeinek kutatása.
Miskolc bizonyos helyszínein közterületi munkák miatt óvatosságot kérnek
Miskolc
A Miskolci Városgazda és a Magyar Közút munkatársai a város több területén útfelújítási, közterületi munkálatokat végeznek, ezért fokozott óvatosságot kérnek a közlekedőktől.
Zöldfalat adtak át a Fényi gimnáziumban
MiskolcOktatásKörnyezet
A zöldfal a tavaly decemberben Kassán, a Via Carpatia EGTC által megrendezett, diákoknak szóló verseny, az EcoChallenge verseny „nyereménye” volt.
A világ egyik legrangosabb gasztronómiai versenyére Miskolcon készül a magyar válogatott
MiskolcVilágGasztroSzabadidő
A magyar nemzeti cukrász- és szakácsválogatott szeptember 21-én és 22-én Miskolcon tartja versenyszimulációs főzését a világ egyik legelismertebb gasztronómiai megmérettetésére.