Ugrás a tartalomra

Egykori NHL-es ukrán játékossal edzhettek

Kujan István
Utoljára módosítva
2022. április 08. péntek 16:02
Miskolci felkészülésük harmadik hetén meglátogatták az U12-es korosztály edzését az ukrán jégkorongválogatott szakemberei - köztük volt Dimitrij Hrisztics is.
Fotók: Horváth Csongor

Március 23-a óta - a DVTK Jegesmedvék, valamint a Magyar Jégkorong Szövetség közbenjárásával - a Miskolci Jégcsarnokban készülhet az áprilisi Divízió I/B világbajnokságra az ukrán jégkorongválogatott. A jeges edzések mellett a szakembergárdának most jutott ideje arra is, hogy a legfiatalabb miskolci játékosokat ellássák néhány jótanáccsal.

- Felajánlották, hogy ha már itt készülhetnek, akkor egy edzésre nagyon szívesen eljönnek hozzánk - mondta el Bíró Ignác, a DVTK Jegesmedvék utánpótlás szakmai igazgatója. - Természetesen nagy örömmel fogadtuk a stábot, hiszen olyan neves játékos is velük tartott, mint Dimitrij Hrisztics. Megtiszteltetés mind a gyerekeknek, mind nekünk, hogy egy NHL-t is megjárt szakember környezetében, útmutatásaival edzhetünk.
A negyven, U12-es korosztályú játékos öt állomáson kezdett el dolgozni csütörtökön, az ukránoktól külön edző érkezett a négy kapushoz. De a piros-fehéreken kívül három játékoson más mezt is felfedezhettünk.

- Ezek a fiatalok az első menekülthullámmal, az anyukáikkal érkeztek Ukrajnából, azóta nálunk edzenek. Hamar összebarátkoztak a mi fiainkkal, a játék szeretete a közös nyelv. A mostani edzést is nagyon élvezték mindannyian, de azt tudom mondani, hogy az edzők is így vannak ezzel, hiszen régen foglalkoztak ennyire fiatal játékosokkal.

Az ukrán válogatott mentoredzője, Dimitrij Hrisztics nagy név a sportágban, hiszen profi jégkorongozóként több mint nyolcszáz meccset vívott meg 1990 és 2002 között az amerikai ligában, az NHL-ben. Volt a Washington Capitals, a Los Angeles Kings, a Boston Bruins és a Toronto Maple Leafs játékosa is. Érdeklődésünkre elmondta, az elmúlt években dolgozott már gyerekekkel edzőtáborokban. Mivel itt szerencsére sokan beszélnek angolul, így a kommunikáció is könnyebb volt velük.

- Nagyon élveztem a közös munkát, jó volt látni, hogy a gyerekek figyeltek rám és próbálták megvalósítani, amit mondok. Még ha nem is mindenki értette, de ügyesen segítették egymást, így végül mindenki tudta a dolgát. Szeretek gyerekekkel foglalkozni, tényleg jól éreztem magam - fogalmazott.

A válogatottra rátérve elmondta, eddig minden a tervek szerint alakul, még úgy is, hogy a válogatott egy-másfél hónapja nem játszott mérkőzést. Az elmúlt pár hét azonban jó lehetőség volt arra, hogy újra formába kerüljenek. Most az erőnléti edzések mellett a taktikára is koncentrálnak. Igyekeznek a lehető legjobban felkészülni a lengyelországi világbajnokságra.

Hogy ez mennyire sikerült, azt a miskolci közönség is megnézheti, hiszen a magyar válogatott Miskolcon pont ellenük játssza első felkészülési mérkőzését - április 14-én, este 6 órától a Miskolci Jégcsarnok ad majd otthont ennek.

Egy hétre rá pedig egy rangos nemzetközi tornának is otthont adunk a DVTK Jegesmedvék Akadémia szervezésének köszönhetően. Április 21-24. között a finn HIFK, az osztrák jégkorong egyik legsikeresebb klubja, a Red Bull Salzburg, a szlovák utánpótlásnevelés egyik bástyája, a HC Kosice, az U16-os cseh Extraligában szereplő HC Hvezda Praha, valamint a négy magyar akadémia csapatai érkeznek Miskolcra.

További hírek

Olvasnivaló