Azt írták: esőre a következő hét végéig kicsi az esély, csak elszórt záporok alakulhatnak ki. A forróság tovább fokozódik, mérséklődés majd a jövő hét második felében lehet. Múlt héten csak foltokban hullott 10 millimétert meghaladó csapadék, az ország döntő része teljesen szárazon maradt. A harmincnapos csapadékösszeg egyre kisebb területen, inkább csak északkeleten mutat többletet az átlaghoz képest, az ország nagyobb részén 20-60 milliméteres a hiány.
A felső 50 centis talajréteg országszerte egyre szárazabb, a Duna-Tisza közén, a Dunántúl keleti szélén, illetve a Maros-Körös-közének nyugati felén már kritikusan száraz. A legsúlyosabb aszályhelyzet jelenleg a Duna-Tisza közén, és Szentes-Orosháza-Hódmezővásárhely térségében van - mutattak rá. A hőmérséklet csúcsértéke az elmúlt hét közepe óta egyre emelkedett, a hét végre megérkezett az idei harmadik hőhullám, amely elég tartósnak ígérkezik.
A vegetáció, így az ültetett növények is két-három héttel előrébb járnak a fejlődésben a szokásosnál. Az őszi vetések aratása még zajlik, ehhez kedvez az időjárás. A napraforgó és a kukorica virágzik, most igénylik a legtöbb nedvességet, a talaj azonban egyre jobban kiszárad. A legnagyobb gond a Duna-Tisza és a Maros-Körös közén van. Az ország mintegy harmadán azonban még elegendő nedvességet tartalmaz a talaj az optimális fejlődéshez.
A levélnedvesség időtartama csak kisebb foltokban haladta meg egy-egy nap az öt órát, a gombás megbetegedések kialakulását ez a száraz, meleg idő nem támogatta - áll az elemzésben.
Egyre nagyobb területen van aszály
Létrehozva
Különösen Magyarország középső területein fokozódik az aszály, a nyári növényeknek sürgősen esőre lenne szüksége - írta a HungaroMet Zrt. agrometeorológiai elemzésében.
Ez is érdekelhet
Derült, csapadékmentes péntek elé nézünk
Napos, esetleg gyengén felhős idő várható pénteken. Csapadék nem valószínű, de erős széllőkések előfordulhatnak.
Jönnek a mínuszok: ilyen idő várható csütörtökön
Hajnalban akár mínusz 3 fokig, vagy még lejjebb is süllyedhet a hőmérséklet. Mutatjuk a november 5-ei időjárás-előrejelzést.
Többnyire napos idő várható szerdán, erős széllökésekkel
Derűs időjárás valószínű szerdán, csapadék nem várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 Celsius-fok között alakul.
Munkaszüneti nap lesz december 24-e
Már az idén munkaszüneti nap lesz december 24-e - döntött kedden az Országgyűlés.