Ugrás a tartalomra

Együtt karácsonyoztak a civilek

Kujan István
Utoljára módosítva
2023. december 21. csütörtök 19:44
Ünnepi programra invitálta Varga Andrea alpolgármester azokat a civil szervezeteket, partnereket, akik az egész év során segítették az önkormányzat munkáját. A sikeres együttműködésért a városháza Dísztermében mondott köszönetet a városvezető.
Juhász Ákos képgalériája

Varga Andrea házigazdaként azzal kezdte köszöntőjét, hogy megköszönte az elmúlt évek munkáját a civileknek, amit az önkormányzattal közösen végeztek.

- Számos olyan feladatot oldottunk meg együtt, ami csak így, közösen sikerülhetett. Ezek a civil partnerek a szakmai tudásukat, az eltökéltségüket és a város iránt érzett szeretetüket adták azért, hogy az önkormányzattal közös munkában részt vegyenek. Én ezt szeretném megköszönni - mondta az alpolgármester.

Rövid éves beszámolójában a hozzá tartozó területek eredményeiről szólt, így terítékre került a "civilek karácsonyán" az óvodai rendszer sikeres átalakítása, a szociális ágazat eredményei, csakúgy, mint a "nehéz időszakot" megélő háziorvosi és házi gyermekorvosi rendszer, illetve a csúcsra járatott, nagy változásokon áteső civil részvételiség, illetve a környezetvédelem, amiben Miskolc úttörő szerepet vállalt a város jövője érdekében.

Végül az alpolgármester méltatta mások mellett az Idősek Tanácsa, a Szociálpolitikai Kerekasztal, a Társadalmi Innovációs Tanács, valamint a Fogyatékosságügyi Szakmai Műhely tevékenységét.

- Sok feladat megoldása vár még ránk a következő években, de ilyen együttműködéssel Miskolc csodákra képes - biztatta a jövőbeli közös munkára a megjelent partnereket.

Az ünnepi program az AdHoc Vokál nevű énekkar műsorával folytatódott.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!