Ugrás a tartalomra

Együtt várták és ünnepelték a pontokat a leendő egyetemisták

minap.hu
Utoljára módosítva
2019. július 25. csütörtök 16:48
Szerdán este 8 órakor eldőlt, kiből, mi lesz, ha nagy lesz – meghúzták a 2019-es ponthatárokat, amit a miskolciak egy hatalmas bulival ünnepeltek (idén is).
Végh Csaba képgalériája!

Délután öt órától már gyülekeztek a fiatalok a Szinva teraszon, ahol a Szinva vizére épített színpadon már a SteelO zenekar próbált, a Helynekem mögötti üveghídon pedig a Rádió M élő stúdiója szórta az éterbe az adást. Ahogy közeledtünk az este 8 órához, úgy közeledett egyre több frissen érettségizett miskolci fiatal is a Villanyrendőr melletti teraszhoz, hogy amikor eljön az idő, barátaival kéz az kézben láthassa az óriás LED falon az áhított szak idei ponthatárát.

Kosztik Diána a Kossuth Lajos Gimnázium magyar tagozatos diákja volt, aki Egerbe jelentkezett gyógypedagógia szakra. Dia elmondta, kicsit le van törve, hogy csak most derült ki, Miskolcon is indul ilyen szak, hiszen ha előbb tudta volna, biztos, hogy ide jelentkezett volna. „Szeretem ezt a várost, nem szívesen megyek el innen.”

Czecze Antónia az Avasi Gimnázium hatosztályos képzésén szerezte meg az érettségijét, és osztatlan jogász képzésre jelentkezett a Miskolci Egyetemre. – Azért, mert édesapám is itt végzett jó pár évvel ezelőtt, és ő azért úgy elmesélte nekem, milyen is a miskolci egyetemista élet – mondta.

A Miskolci Egyetem egy sikeres évet tudhat maga mögött: az általános felvételi eljárásban 2019-ben összesen 2432 hallgató nyert felvételt az intézménybe, ami egy ötszázalékos emelkedést jelent a tavalyi évhez képest – fogalmazott Jakab Nóra oktatásfejlesztési és minőségbiztosítási rektorhelyettes, majd hozzátette: és még több hallgatót várunk a pótfelvételi eljárás keretében. „Mivel egyedül nálunk, Miskolcon van arra lehetőség, hogy 2019. augusztus 7. napjáig gyógypedagógia alapképzési szakon államilag finanszírozott helyre kerüljenek be hallgatók. Így azok, akiket sehova nem vettek fel, vagy azok, akik most döntöttek úgy, hogy szeretnének továbbtanulni, akkor nagy szeretettel várjuk a Miskolci Egyetemen.”

Végh Csaba képgalériája!

Volt itt sikongatás, örömujjongás, sírás, és taps – mindenki a mobiltelefonját és a LED falat fürkészte a Szinva teraszon. Azok számára, akik a kevésbé vidám táborba tartoztak tegnap este, van még remény! A Miskolci Egyetemen állami támogatott alapképzésére is be lehet jutni, pótfelvételi ide, vagy oda: részletesebben erről ITT olvashat.

Programok