Ugrás a tartalomra

Együttműködés a környezettudatosság és a feltöltődés jegyében

Létrehozva
Megállapodást kötött a Miskolci Törvényszék és a Miskolci Állatkert és Kultúrpark.
Kép

Répássy Árpád, a Miskolci Törvényszék elnöke egy „jó ügy” mellé állva újabb családbarát intézkedéssel segítette munkavállalóit és azok családtagjait. A törvényszék és a Miskolci Állatkert és Kultúrpark között, június 6-án létrejött megállapodás a környezettudatosság fontosságának hangsúlyozása mellett egy újabb lehetőséget teremt a bírósági dolgozók aktív és színvonalas pihenésére.

Kép

A Miskolci Törvényszék számára természetes az a szerepvállalás, mely a környezettudatosság és a környezetvédelem támogatásával az alkalmazottak lehetőségeit is bővíteni kívánja. Az együttműködés keretében a törvényszék segíti az állatpark által kitűzött célok megvalósítását, saját elektronikus felületein népszerűsítve annak természetvédelmi, fajmegőrzési törekvéseit. Munkatársai körében elérhetővé teszi az állatkert által szervezett, a szabadidő tartalmas eltöltését szolgáló rendezvények ismertetőit, így a törvényszék mintegy hétszáz dolgozója közvetlenül tájékozódhat az állatkert állandó és időszakos programjairól.  

Az együttműködés keretében a Miskolci Állatkert és Kultúrpark kedvezményes belépést biztosít a park területére a bírósági alkalmazottak és családtagjaik részére.     

A közös munka első jelentősebb lépéseként a miskolci törvényszék összefogva az állatpark „Passzold vissza, tesó!” környezetvédelmi kampányával önálló kezdeményezést tett a használaton kívüli mobiltelefonok összegyűjtésére és újrahasznosítására.

Kép

A  „Csak egy telefonba kerül” program keretében a törvényszék munkatársai a bíróságokon kihelyezett gyűjtődobozokba helyezhetik el az otthonukban tárolt és feleslegessé vált telefonokat, felhívva ezzel is a figyelmet egy tudatosabb és élhetőbb környezet kialakítására.

„Egy fontos társadalmi szerepvállalás, egy megfelelő partnerrel még sikeresebb lehet.” – hangsúlyozta Répássy Árpád. Ez az a gondolat, melynek jegyében a törvényszék a jövőben is nyitott lesz arra, hogy egy kiemelt ügy mellé álljon és presztízsével felhívja a figyelmet annak fontosságára.

Ez is érdekelhet

Ádám Attila Megasztár
„Ha ő nincs, én sem vagyok itt” – Ádám Attila szívszorító vallomása a Megasztárból
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBulvárCelebhírek
A borsod-abaúj-zempléni kis községből robbant be a Megasztár élő show-jába. Ádám Attila göröngyös úton jutott el idáig.
25 órás táncmaraton
Huszonöt év, huszonöt óra, végtelen ritmus
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyed évszázados lett a Limited Dance Academy, és nem is akárhogyan ünneplik meg ezt az évfordulót. 25 órán át táncolnak megállás nélkül a diákok.
Elhagyott épület lángolt a belvárosban
MiskolcHavaria
A romos épület oltását már megkezdték a tűzoltók.
Csemege lesz a szomszédvárak csatája
MiskolcSport
A négy napos ünnep sorsolása úgy hozta, hogy október 24-én Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rangadót játszanak a férfi kosárlabda NB I/B-ben.