Ugrás a tartalomra

Éjjel érkezett a hívatlan vendég

Létrehozva
A Szerencsi Járási Ügyészség vádat emelt egy 19 éves férfi ellen erőszakkal, éjjel elkövetett magánlaksértés bűntette miatt.

A vádirat szerint a vádlott 2020. június hónap végén az éjjeli órákban ittas állapotban eldöntötte, hogy egy korábbi feljelentése miatt beszélni akar a nagybátyával, ezért a sértett tiszalúci ingatlanához ment, átmászott a kerítésen, és megpróbált bejutni a lakásba, de az ajtó kulccsal be volt zárva.

A vádlott kopogott, mivel erre nem volt reakció, két kézzel elkezdte feszegetni az ajtókilincset, majd a zárszerkezetet, végül olyan erővel megrántotta az ajtót, hogy a zár kiszakadt és az ajtó kinyílt. A nagybátya nem volt otthon, lánygyermeke pedig a szobában aludt, aki arra ébredt fel, hogy a sötét helyiségben ott áll mellette a vádlott, ezért sikoltozni kezdett.

A vádlott befogta a száját, majd közölte vele, hogy ki ő és milyen céllal jött, mire a gyermek felismerte és megnyugodott. Ezután a vádlott még mintegy 10 percet várakozott a nagybátyára és végül dolgavégezetlenül eltávozott.

Az ügyészség a büntetett előéletű és más ügyben letartóztatásban lévő vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott azzal, hogy a bíróság a vádlott korábbi felfüggesztett szabadságvesztésének végrehajtását is rendelje el.

Ez is érdekelhet

miskolci nő csalás ChatGPT
Évekig tartó titok derült ki: nem ez a miskolci nő kapja az év édesanyja díjat
BűnügyMiskolcBelföld
Egy miskolci nő éveken át visszaélt a külföldön élő lánya banki adataival.
Mielőtt börtönbe ment még rabolt
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen rablás bűntette és más bűncselekmények miatt, aki úgy akart pénzt szerezni, hogy az utcán sétáló nő karjáról lerántotta a táskáját.
Kifosztották az ittas sértettet, felfüggesztett szabadságvesztést kaptak
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság azoknak a fiatalkorú vádlottaknak az ügyében, akik bár szívességből hazavitték az ittas sértettet, „cserébe” majdnem 13 millió forintjával, több mint 200 dollárjával és gépkocsi nyereménybetéteivel távoztak.
Letartóztatták a csalással vádolt férfiakat
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Három férfi letartoztatását rendelte el a Miskolci Járásbíróság, akik a megalapozott gyanú szerint idős, súlyos fokban demens asszonyt csaptak be, és ezzel több mint 80 millió forintot szereztek.