Ugrás a tartalomra

Elaludt sofőr gázolt halálra gyalogost Rudabányán

Létrehozva
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 25 éves férfi ellen halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt.

A vádirat szerint a vádlott 2020. február hónap elején a kora reggeli órákban, Rudabánya belterületén közlekedett személygépkocsival.

Menet közben fáradtsága miatt elaludt a volánnál, és a járművel lehaladt az úttestről, az utca menetirány szerinti bal oldalán egy vaskorlátnak ütközött. Ezt észlelte, de már elveszítette az uralmát a gépjármű felett, így azzal egy vízelvezető árokban haladt tovább, majd nekiütközött a gyalogos járdán kiépített lépcsőnek, illetve annak vaskorlátjának. Innen sodródott tovább az autóbuszmegállóba, ahol elütötte az ott várakozó sértettet.

A baleset következtében a sértett nő a jármű alá kerülve az úttestre esett, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett el, hogy a helyszínen életét vesztette.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben felfüggesztett fogházbüntetést és közúti járművezetéstől eltiltást indítványozott.

Ez is érdekelhet

Kapával támadt rendőrökre – szabadságvesztésre ítélte a törvényszék
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a férfinak az ügyében, aki egy kapával rendőrökre támadt Sajószentpéteren, majd előállítását követően megütötte az egyik hivatalos személyt.
Nagymamája zaklatta fiú unokáját
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Vádat emelt egy nő ellen minősített szexuális erőszak bűntette miatt a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség, aki saját fiú unokája sérelmére követett el szexuális erőszakot.
súlyosan bántalmazta a kutyát. Fotó: ChatGPT
Brutális állatkínzás: súlyosan bántalmazta kutyáját egy mezőcsáti férfi
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Az állat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínre hívott állatorvos kénytelen volt elaltatni.
Sorra buknak le a sofőrök Borsodban
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai kilenc olyan sofőrt szűrtek ki a forgalomból, akik súlyos balesetet is okozhattak volna.