2019 decemberében adományfát állított Miskolc az adventi időszakban. A tűzifából megépült installáció az ünnepek alatt látványosságként szolgált a Városház téren, most pedig a rászorulókat segíti majd. A 11 méter magas, húsz tonnás építmény bontása pénteken kezdődött és szombaton fejeződik be. A tűzifát a Városgazda telephelyeire szállítják, ahonnan a 20 tonnányi tüzelőt száradás után osztják szét a rászoruló családok között.
A városban már hagyomány, hogy a szociális ellátórendszerben lévő családok évente 5 mázsa tűzifát kapnak. Idén az önkormányzat szociális tűzifa készletével együtt 70 tonna fa jut a rászorulóknak. A kiértesítéseket még nem kapták meg a háztartások, de várhatóan 200 család kap majd január végén tűzifát.
Az adományfa mellett a városi fák kivágásából, illetve gallyazásából összegyűjtött famennyiséget is szétosztják majd. - A karácsonyi időszakban lehetőség volt a Dr. Hilscher Rezső Szociális Közalapítvány számára adakozni. Az ide befolyt összegből is vásárol még a városháza fát. Ez a közös famennyiség kerül majd kiosztásra – tájékoztatott Gúr Péter Attila, a MESZEGYI igazgatója.