„Életünk célja az, hogy felhívjuk Istenre a figyelmet” – Interjú Teréz nővérrel

Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepét, február 2-át a megszentelt élet világnapjává nyilvánította Szent II. János Pál pápa 1997-ben. Azóta ilyenkor ünnepli a katolikus egyház azt a közel 700 ezer nőt és férfit, akik szerzetesként élnek világszerte. A jeles nap apropójából Teréz nővérrel beszélgettünk hivatásáról, aki a Szent Ferenc Kisnővérei magyar alapítású szerzetesrend tagja. 

A rendszerváltás után alakult rend mostanra speciálisan borsodivá vált, hiszen Arlóban, Bükkszentkereszten és Miskolcon vannak rendházaik. Arló székhellyel működik a főként romákat segítő Elfogadlak Alapítványuk, Bükkszentkereszten pedig Betlehem Lelkigyakorlatos Házuk. A rend férfi ága Szent Ferenc Kistestvérei szintén Miskolcon, a Vasgyár városrészben telepedtek le.

Teréz nővér a vármegyeszékhelyen él. Mivel rendszeres látogatója vagyok az általuk elindított miskolci Imádság Házának, ahol tegeződünk, az interjú során is ezt a közvetlen formát választottuk. 

Miért döntöttél úgy, hogy szerzetesnővér leszel?

Sokáig arra készültem, hogy családom és gyermekeim lesznek. Hét gyermekes budapesti családból származom és megszoktam az ezzel járó nyüzsit, sőt nagyon szerettem. A saját életemet is valahogy így képzeltem el. Bár az is igaz, hogy a szüleim vallásosan neveltek, ezért természetes volt számomra, hogy létezik szerzetesség és van, akinek ez az útja. Két öcsém később szintén szerzetes lett. Az Egerszalóki Ifjúsági Találkozón és Lelkigyakorlaton átéltem egy belső élményt, hogy a család iránti vágyam mögött egy még mélyebb vágy húzódik meg. Az, hogy egészen Istennek adjam az életemet. 

Biztos voltál az élményedben? 

Picit úgy voltam vele, hogy ez azért nem ilyen egyszerű, ezért szerettem volna átgondolni. Bementem a templomba, leültem egy padba és megkérdeztem Istentől, hogy biztos-e, amit érzek. Érdekes volt a belső tapasztalat, amikor a szívemben határozott, de szelíd, rövid, egyértelmű válasz szólalt meg: biztos. Később még nagyon sokszor megkérdeztem Istent, de mindannyiszor ezt a szabadon hagyó, végtelen szeretettel teli szót kaptam válaszul. Végül elhatároztam, hogy rálépek erre az útra. 

Hogyan találkoztál Szent Ferenc Kisnővéreivel? 

Már ismertem őket régebbről a Ferences Ifjúsági Zarándoklatról. Egerszalókon is találkoztam velük, és amikor a szerzetesi hivatás lehetősége ott megfogalmazódott számomra, akkor az egyik nővérrel beszéltem arról, hogy mi történt bennem. Utána, amikor hazamentem, azt gondoltam, hogy nem akarom elkapkodni, hogy hova lépek be, hanem végigböngészem a szerzetesek.hu-t. 

Aztán mégis ennél a rendnél maradtál. 

Igen, mert a nővér, akivel beszélgettem, azt mondta, hogy nyugodtan hallgassak az érzéseimre, hogy hová van indításom. Ahogy befelé figyeltem, elég egyértelművé vált, hogy a Kisnővérekhez szeretnék belépni. Utána a velük való ismerkedés során Istentől sok megerősítést kaptam. Mindig elegyengette az utamon az előttem lévő szakaszt, így jól tudtam haladni előre. 

Milyen fogadalmakat tesz egy szerzetes? 

Három fogadalmat teszünk: szegénységi, tisztasági és engedelmességi fogadalom. A szegénység a tulajdon nélküliségre vonatkozik. A tisztaság azt jelenti, hogy cölibátusban élünk, tehát nincs párkapcsolatunk és nem megyünk férjhez. Az engedelmesség pedig arra irányul, hogy az elöljáró dönti el például, hogy hol lakjunk, és mivel foglalkozzunk. A ferences lelkiségben fontos a testvériségnek a megélése, úgyhogy sok párbeszéd is van ebben az elöljáróval, de ő hozza meg a végső döntést. Aztán, amit kér, azt megtesszük.  

Hogyan lehet ezeket a fogadalmakat betartani? 

Az életformánkból következik a fogadalmaink betartásának a természetessége. Lemondásokra egyébként minden életformában és élethelyzetben szükség lehet, de mi nem ezekre fókuszálunk. Egy ideig évente megújítjuk fogadalmainkat, aztán örökfogadalmat teszünk. Ez az elköteleződés folyamata miatt fontos, hiszen ahogy az embereknek a házasságra is készülniük kell, úgy a szerzetességre is. Ilyenkor tisztázódhatnak az időközben felmerülő kérdések, ami a megkülönböztetésben segít. Tehát mire az örökfogadalomig eljutunk, már letisztult döntést tudunk hozni. 

Milyen örömöket találsz ebben az életformában? 

Sok örömet. Megélem, hogy a helyemen vagyok, ott, ahol lennem kell. Ez belső biztonságot és boldogságot ad, amiatt, hogy Isten hívott ide és erre én is teljesen oda tudtam adni magam. A sokféle feladat, amit végzünk, lehetővé teszi, hogy sok emberrel találkozzunk. Mindegyik helyzet külön ajándék. Amikor egy-egy ember megnyílik nekünk, még, ha a nehézségét, vagy problémáját osztja is meg, ahhoz hasonló, mintha egy szentélybe lépnénk be. Az emberek lelkébe betekinteni olyan, mintha kincset találnánk. 

Melyek a szolgálati területeid?

Általában ahhoz igazítjuk a szolgálatainkat, hogy az adott helyen mire van szükség. Emellett, hogy az ott élő nővérek mihez értenek, vagy mit tudnak elvégezni. Személy szerint én pedagógusként, tanítóként és hitoktatóként végeztem. Ennek kapcsán a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium iskolalelkészségén dolgozom. A katolikus karizmatikus megújulási mozgalomban is képviselem a közösségünket. Belső feladatom a hivatásgondozás, ami azt jelenti, hogy a közösségünk iránt érdeklődőkkel törődöm. Működik nálunk az Imádság Háza mozgalom, ahol hangszeres dicsőítésvezetésben veszek részt gitárral. Alkalmi szolgálataink közé tartozik főleg adventben és nagyböjtben, hogy hívnak minket iskolákba lelki napokat tartani. Nyáron pedig az Egerszalóki, vagy a Nagymarosi Ifjúsági Találkozóra.

Hogyan telik egy napod? 

Nehéz ezt általánosságban megfogalmazni, mert minden nap picit más. Ha egy fával kellene szimbolizálni a napomat, akkor a rendszeres napi imádság és szentmisére járás lenne a törzse, ami megtart. Minden szolgálat lényegében ennek a gyümölcse. 

Hogyan kapcsolódik a szerzetesközösségetek a katolikus karizmatikus mozgalomhoz? 

A karizmatikus mozgalom különös nyitottsággal fordul a Szentlélek vezetése, működése felé. Ez lendületes, dinamikus, Istent dicsőítő életmódban nyilvánul meg és az imádságot is jellemzi. Éneklünk, a saját szavainkkal is imádkozunk, vagy úgy nevezett nyelvimával, ami a Szentlélektől kapott ajándék. A mindennapjainkban például ez a zsolozsmázáskor jelenik meg. A zsolozsma az egyház hivatalos kötött imája, de mi a végén mindig hagyunk magunknak egy kötetlen részt. 

Hogyan köthető mindehhez a rend névadója: Assisi Szent Ferenc? 

Szent Ferenc lelkiségét követjük, amit ő indított el. Szorosan az Assisi Szent Ferenc által alapított rendbe tartoznak a ferencesek, ennek a női ága az Assisi Szent Klára által létrehozott klarisszák. Mi pedig a ferencesek nagy családjába tartozunk és a harmadrendi regula szerint élünk. Ez azt jelenti, hogy Szent Ferenc intelmein és buzdításain alapul a rendünk szabályzata. 

Mit jelképez a szerzetesi ruhád: a habitusod? 

A barna szín jellemzően a ferences család színe. Ehhez kék fátyol tartozik, ami Szűz Máriára emlékeztet, hiszen őt gyakran ábrázolják kék köpenyben. Így a barna és a kék szín együtt pedig kifejezi a föld és az ég egységét. T-alakú láncot hordunk a nyakunkban, amit Taunak nevezünk. Szent Ferenc szívesen használta ezt az írásjelet szentírási alapokon és mivel kereszt alakú, Jézusra irányítja a figyelmet. 

A szerzetesi neved a Teréz lett. Miért pont ezt kaptad? 

Amikor a szerzetesi ruhát megkapjuk, akkor új nevet is adnak nekünk egy szép szertartás keretében, ami kifejezi, hogy új életet kezdünk. A közösség elkérte Istentől imádságban a szerzetesi nevemet és tőlük kaptam ajándékba. Lisieux-i Kis Szent Teréz után lettem Teréz, aki így a védőszentem. Tisztasága, egyszerűsége és az Istenbe vetett bizalma nagy példa számomra. 

Van olyan, aki még a régi neveden szólít? 

Nagyon szeretem a civil nevemet is: Tóth Krisztina, ami egyébként nem szűnt meg. A Krisztina azt jelenti, hogy Krisztushoz tartozó és szintén ad egy belső irányt. A régi ismerőseim közül többen még Krisztinek szólítanak. Viszont néhányan megpróbáltak átszokni a Terézre, amiből kedves, mosolygós történetek lesznek. Eleinte a szerzetesi közösség tagjainak is meg kell szoknia az új nevet. Nálunk az a szokás, hogyha valaki véletlenül még a korábbi nevén szólítja a rendtársát, akkor elmond érte egy Üdvözlégy imát. 

Milyen reakciókat vált ki a jelenlétetek a városban? 

Amikor végigmegyünk Miskolcon a főutcán habitusban, az a legtöbb esetben kivált valamilyen reakciót, de hogy milyen előjelű, az változó. Ezt mindig úgy élem meg, hogy nem nekem, vagy a közösségünknek szól, hanem Istennek, hiszen őt jelképezzük a ruhánkkal. Az adott reakció mindig azt mutatja meg, hogy az illetőnek milyen kapcsolata van az Úrral. Nekünk az életünk célja az, hogy felhívjuk Istenre a figyelmet, ezért bármilyen reakciót is váltunk ki, ez a törekvés megvalósul. A többi pedig nem a mi dolgunk, hanem az Úré. 

A Szent Ferenc Kisnővérei fiatalos rend, ahová mindig vannak új jelentkezők. Minek köszönhető ez?

Azt gondolom, hogy ez elsősorban Isten műve, amihez persze emberi szempontok is kapcsolódnak. Igyekszünk elérhetően lenni. Fontosnak tartjuk, hogy lássanak minket különböző rendezvényeken, ahol a fiatalok megfordulhatnak. Az online térben való jelenlét manapság elengedhetetlen. Azok, akik megkeresnek bennünket, szinte mind az interneten keresztül találnak ránk. Mi ebbe külön energiát fektetünk, de úgy tűnik, hogy megéri. Lényeges ilyen szempontból is felismerni az idők jeleit.

Mit tanácsolnál annak, aki úgy érzi, hogy Isten a szerzetesi életre hívja? 

Hosszú ez az út és mindenki kicsit más, de szerintem nagyon fontos, hogy ne engedje elillanni ezt a benyomást! Inkább ossza meg valakivel, pappal, vagy szerzetessel! Ott bizonyára fog kapni további útmutatást. Hiszen fontosabb dolog ez annál, minthogy csak úgy hagyjuk elenyészni az élményt.

Szerinted milyen létjogosultsága van a mai világban a szerzetességnek? 

Nagy kiegészítettséget tapasztalok meg, hogy az egyházban különböző életformákban – családosként, papként, vagy szerzetesként - élünk. Azt gondolom, hogy minden életforma egyformán fontos a világban és szükségünk van egymásra. Ez jelentheti azt, hogy imában hordozzuk egymást, de azt is, hogy más-más területen tudunk hatékonyan szolgálni. A megszentelt élet, amit február 2-án ünneplünk, szerintem úgy értendő, hogy Istennel közösen megvalósított. Ilyen értelemben bárkinek lehet megszentelt élete. Sőt azt gondolom, hogy mindenkiének ez a célja. A szerzetesség talán annyiban speciális, hogy mi nemcsak Istennel élünk, de törekszünk másokat is hozzá vezetni.