Ugrás a tartalomra

Elfárad a szem mindezt végignézni – de a lélek szomjazza a múlt értékeit

Létrehozva
Esős régiségvásárt tartottak november első vasárnapján Miskolc belvárosában. Sokakat kicsábított a hagyományos rendezvény különleges hangulata, nem beszélve a szemet gyönyörködtető érdekességekről, amiket az árusok kínáltak a régmúltból.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Mocsári László

Az angol eső nem ártott a kitett tárgyaknak, és úgy tűnt, az emberek sem bánják a rossz időt annyira, hogy otthon maradjanak. A szokásos nyolcvanas évekbeli kerámia csecsebecsék mellett igazi különlegességek is megtalálhatóak voltak ebben a hónapban, így kerültek elő a fémes hatású szent képek vagy akár a régi bútorok, amiket a kereskedők csak ritkán állítanak ki a főutcára.

Kép

Nagymamáink asztali vagy éppen fali terítői, tárcsás telefon és korabeli vasaló mind-mind gondoskodtak arról, hogy megteremtsék a Miskolci Régiségvásárok felejthetetlen retro hangulatát.

Kép

Csendéletek, táj- és zsánerképek sorakoztak hátukat nekitámasztva egy padnak, hogy felidézzék elveszett fiatalságát az idősebb generációnak.

Kép

Még olyat is lehetett látni, hogy kalapot kapott az öltönyös Lenin-fej egy kreatív árus vagy vásárló ötlete nyomán.

Ez is érdekelhet

Kiért áll a kereszt a Molnár-sziklán?
Miskolc
Egy megcsalt férj, két halálra ítélt szerelmes vagy egy kikosarazott molnárlegény emlékét őrzi a Molnár-szikla keresztje?
Képgaléria
Prima-gála a Nagyszínházban III.
Átadták az Év Vállalkozója és a megyei Prima Díjakat a Miskolci Nemzeti Színházban
MiskolcGazdaságKultúraTudomány
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által rendezett nagyszabású gálaesten, szombaton hatan vehették át az Év Vállalkozója kitüntetést és három plusz egy jelölt Prima Díjban részesült életművének elismeréseként.
Újra megszépült a Kandia köz
MiskolcSzabadidő
A Miskolci Belvárosi Kör "fekete öves" önkéntesei ezúttal a Kandia köz összegraffitizett falait festették le.
Képgaléria
MTA 200 - interaktív vándorkiállítás a Városháztéren
Mozgásban a tudomány – MTA200 interaktív kiállítás nyílt Miskolc belvárosában
MiskolcKultúraTudomány
Különleges kiállítási helyszín nyílt meg péntek este a Városház téren, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alapításának 200. évfordulója alkalmából. A konténerekben berendezett, de belülről annál érdekesebb, interaktív, virtuális vándorkiállítás egész adventben elkápráztatja majd a tudomány iránt érdeklődő látogatókat, utolsó miskolci állomásán, gróf Széchenyi István szobra tőszomszédságában.