Ugrás a tartalomra

Elfogták a Tiszai pályaudvar környékén talált halott nő feltételezett gyilkosát

Létrehozva
A nyomozók egy 25 éves férfit vettek őrizetbe. A nő testén külsérelmi nyomok voltak.
Kép
Fotó: Schutterstock


Amint arról korábban portálunk már beszámolt május 4-én a hajnali órákban a Tiszai pályaudvarnál, pontosabban a Kandó Kálmán téren egy nő holttestét találták meg, akinek a halálával összefüggésben idegenkezűség gyanúja merült fel, így a rendőrök azonnal megindították a büntetőeljárást.

A police.hu vasárnap közölt tájékoztatása szerint a nagy erőkkel folytatott és minden részletre kiterjedő nyomozás eredményeképpen a rendőrök még aznap azonosították, elfogták, majd őrizetbe vették azt a férfit, aki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható.

Mint írták a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság az ügy részleteiről – május 6-án tartandó - sajtótájékoztató keretein belül számol be.

Ez is érdekelhet

miskolci nő csalás ChatGPT
Évekig tartó titok derült ki: nem ez a miskolci nő kapja az év édesanyja díjat
BűnügyMiskolcBelföld
Egy miskolci nő éveken át visszaélt a külföldön élő lánya banki adataival.
Mielőtt börtönbe ment még rabolt
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen rablás bűntette és más bűncselekmények miatt, aki úgy akart pénzt szerezni, hogy az utcán sétáló nő karjáról lerántotta a táskáját.
Kifosztották az ittas sértettet, felfüggesztett szabadságvesztést kaptak
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság azoknak a fiatalkorú vádlottaknak az ügyében, akik bár szívességből hazavitték az ittas sértettet, „cserébe” majdnem 13 millió forintjával, több mint 200 dollárjával és gépkocsi nyereménybetéteivel távoztak.
Letartóztatták a csalással vádolt férfiakat
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Három férfi letartoztatását rendelte el a Miskolci Járásbíróság, akik a megalapozott gyanú szerint idős, súlyos fokban demens asszonyt csaptak be, és ezzel több mint 80 millió forintot szereztek.