Ugrás a tartalomra

Elhunyt Bogdan Adamczyk minorita atya

Kujan István
Utoljára módosítva
2021. április 12. hétfő 13:38
Kívánsága szerint a miskolci minorita templomban temetik el a Pro Urbe Miskolc városi díjas Bogdan Adamczykot.

A Magyar Kurír egyházi lap tájékoztatása szerint március 21-én diagnosztizáltak koronavírus-fertőzést a minorita atyánál Mivel betegsége súlyos lefolyású volt, március 26-án kórházba szállították, ahol április 1-jén egészségének további romlása miatt lélegeztetőgépre kapcsolták. Élete hátralévő részében ebben az állapotban volt, végül április 9-én, délután 4 órakor – 55 évesen, szerzetesi életének 34. és papságának 28. évében – elhunyt. A szerkesztőséghez Paweł Cebula minorita juttatta el a gyászhírt.

1993. június 20-án, Seregély István egri érsek Miskolcon szentelte pappá Bogdan Adamczyk atyát. Az újmisés képére a következő jelmondatot választotta: „Vonulj ki földedről, rokonságod köréből és atyád házából arra a földre, amelyet majd mutatok neked” (Ter 12,1). 1995 és 2000 között Miskolcon szolgált: először káplánként, majd 1998-tól plébánosként. Később, 2006-2011-ig ismét plébánosként szolgált Miskolcon.

2013-ban elnyerte a Pro Urbe Miskolc városi díjat. 2014-ben a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen doktori fokozatot szerzett (disszertációjának címe: Isten szolgája fr. Kelemen Didák életének és tetteinek recepciója). Cebula Pavel atyával 2018-ban tartották ezüstmiséjüket, IDE kattintva olvashatja cikkünket. 2021. március 4-én megkapta a magyar állampolgárságot.

Kívánsága szerint teste itt, magyar földön marad, a miskolci minorita templom kriptájában. Temetésének időpontja még nem ismert, arról később intézkednek.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!