Ugrás a tartalomra

Elhunyt Tamás Gáspár Miklós

Létrehozva
A filozófus-közírót 75 éves korában érte a halál.
Kép
Tamás Gáspár Miklós Fotó: litera.hu

Életének 76. évében elhunyt Tamás Gáspár Miklós filozófus, közíró, a demokratikus ellenzék egykori oszlopos tagja, az első szabadon választott parlament képviselője - jelentette be a gyászhírt a Litera.

Tamás Gáspár Miklós 1945. november 28-án született Kolozsváron, ahol a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen szerzett filozófiai diplomát 1972-ben. 1978-ig az Utunk irodalmi folyóirat szerkesztője volt, majd Magyarországra települt. 1980-ig az ELTE Bölcsészkarán tanított a filozófiatörténeti tanszék tudományos munkatársaként, de „ellenzéki magatartása” miatt az állását elvesztette. 1981-ben kiutasították Romániából. Ezután az USA-ban a Yale Egyetemen volt vendégprofesszor, majd angol és francia egyetemeken tanított.

A Kádár-korszak demokratikus ellenzékének egyik legismertebb tagja. 1985-ben résztvevője az ellenzéki csoportok monori találkozójának. A Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) jelöltjeként 1989-ben Budapest 14. választókerületében az ott visszahívott és lemondott képviselő, Várkonyi Péter helyén bejutott az egypárti parlamentbe. 1988-tól 1990-ig az SZDSZ ügyvivője, 1992–94 között a párt Országos Tanácsának elnöke volt. 1990-től 1994-ig országgyűlési képviselő. 2000-ben kilépett az SZDSZ-ből.

1989-től az ELTE Jogtudományi Kara filozófiai tanszékén docens, majd a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetének főmunkatársa. 2007 óta a Közép-európai Egyetem (CEU) vendégprofesszoraként is dolgozott. 2002-től egy aktivista mozgalom, az  ATTAC Magyarország alelnökeként tevékenykedett. 2008-ban a Szociális Charta egyik alapítója volt, majd 2009-ben a Zöld Baloldal Párt Európai Parlamenti képviselőjelöltje; 2010 májusától a párt megszűnéséig ellátta a Zöld Baloldal Párt elnöki posztját. 2009-ben Húszéves a Köztársaság díjjal tüntették ki, 2020-ban pedig Budapest díszpolgárává választották. 2022-ben megkapta a Baumgarten-díjat.

Ez is érdekelhet

Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
BelföldKörnyezet
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.