Ugrás a tartalomra

Elindult az adventi villamosos szavazás utolsó huszonnégy órája

Létrehozva
Voksolni január harmadikán 18 óráig lehet, ami azt is jelenti, hogy vasárnap este kiderül, sikerül-e újrázni a miskolci adventi villamosnak, vagy idén Plzeňé lesz az első hely.
Kép

Kevesebb, mint egy nap van hátra a Európa legszebb adventi villamosait felvonultató versenyből. Ami tény: az eddigi négy szavazás közül az idei a legizgalmasabb. Az évenként megrendezett online szavazást az MHD86 nevű cseh portál indította el még 2017-ben, azóta minden évben Miskolc nyert, méghozzá toronymagasan.

Idén viszont valami másképpen történt, hiszen az elmúlt évekhez képest hihetetlen, milliós nagyságrendű számokat hozott a vetélkedés. Csak összehasonlításképp: a tavalyi megmérettetés vége előtt néhány nappal a miskolci szerelvénynek körülbelül negyvennyolcezer voksa volt, ezzel pedig a szavazatok 58 százalékát magáénak tudta. Ehhez képest most cikkünk megjelenésének idején (2020. január 2. este hat óra magassága),

Miskolcnak közel 3.3 millió, Plzennek pedig csaknem 3.2 millió voksa van. A két villamos között mindössze két százalékpont a különbség, hiszen a miskolci szerelvény az összes szavazat 47, míg a cseh villamos a 45 százalékát tudja magáénak. 

Az MVK mellett az elmúlt napokban a miskolci önkormányzat sajtóosztálya is szavazásra buzdított, ők ezt írták: Az "Európa legszebb Adventi villamosa" címért zajló versenyben továbbra is szoros versenyben fej-fej mellett vezet a miskolci és a plzeni adventi villamos. A szavazás minden eddiginél nagyobb részvétel mellett zajlik, hiszen a szavazatok számát 2020-ban milliós nagyságrendben mérik, míg az elmúlt három évben a miskolci villamos győzelmét 2017-ben 14 465 (63%), 2018-ban 27701 (39%) és tavaly 52 332 (60%) szavazat jelentette.

Voksolni tehát január 3-án 18 óráig lehet az mhd86.cz oldalon.

Ez is érdekelhet

Egerben készülnek, Miskolcon játszanak
MiskolcSport
Labdarúgás: jelentős változások történtek a diósgyőriek NB I-es női csapatának háza táján.
Gasztroplacc burger Miskolctapolca_BNR
Hamburger, sör és rock and roll – szombaton is vár Miskolctapolca
MiskolcÉletmódGasztroEgészségSzabadidő
Péntek este GasztroPLACC várta a látogatókat a miskolctapolcai Pazár István sétányon: voltak finom burgerek, hideg sörök és a színpadon szólt a rock and roll. Szombaton folytatás következik, mutatjuk a programot.
Töretlen a Miskolci Egyetem népszerűsége
MiskolcOktatás
Rekordot döntött az idei felvételi a Miskolci Egyetemen. Az állami ösztöndíjas helyekre felvett diákok száma egy év alatt közel 16 százalékkal emelkedett. Eláruljuk azt is, melyik szakra lehetett a legmagasabb pontszámmal bejutni.
izrael szurkolók
Tóth-Szántai József: a város a felmerült költségeket a felelősökkel megtérítteti
Miskolc
A DVTK Stadion adott otthont csütörtök este a Hapoel Tel-Aviv és a Ludogorec Razgrad UEFA Konferencia Liga-selejtező mérkőzésének. A nemzetközi találkozó után azonban jelentős mennyiségű hulladék maradt a stadion és Dél-Kilián környékén, ezért rendkívüli takarítást kellett elrendelni.